Faragó Alíz


Gondolatok a múltban, érzések a jelenben


Az Isten ki ott ül égi trónján,

Gondok ránca vágta barázdákat a homlokán,

Mert hiába adott nekünk második esélyt,

Mi naponta leromboltuk a hozzánk fűzött reményt.

 

Házainkban esténként villanyok égnek,

Nem tudjuk, hogy hányan sötétségben élnek.

Sötétségben és napvilágban,

Mikor megcsendül e dallam,

Honfitársaim szíve egyszerre dobban.

 

Eszembe jutnak nemzetünk nagyjai,

Kik építették és építik országunk álmait.

Ó költők, ó írók és ti festők, szobrászok

Műveitekkel tettétek naggyá ezt az országot.

 

S mikor meghallom Bartóknak, Kodálynak zenéjét

Ekkor a magyar nép történelme árad szét

Körülöttem.

 

A jövő alkotóira nézve kívánok sok sikert

S ezen mesterek legyenek példaképek.