Untitled Document

Pályázati felhívás a köztársasági ösztöndíj elnyerésére
a 2013/2014. tanévre

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 12. § (3) bekezdés he) pontja, 64.§ (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet 24. §-a, az oktatásért felelős miniszter felhívása és a NYME SZMSZ III. kötet Hallgatói Követelményrendszer IX. fejezet Juttatási és térítési szabályzat 107. §-a alapján :

  • A köztársasági ösztöndíjat – az egyetem által javasolt rangsor alapján – az oktatásért felelős miniszter személyre szólóan adományozza. Az ösztöndíj egy teljes tanévre, azaz 10 hónapra szól. Összege a 2013-ban az Nftv. 114/D § (1) bekezdés c) pontja alapján 34 000 Ft havonta.
  • Köztársasági ösztöndíjra az intézmény azon teljes idejű alapképzésben, mesterképzésben illetve egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgatói pályázhatnak, akik jelenlegi vagy korábbi tanulmányaik során legalább két félévre bejelentkeztek, legalább 55 kreditet megszereztek és félévente a tanulmányi átlageredményük legalább 4,5.
  • A 2013/2014. tanévre elnyert ösztöndíj csak a 2013/2014. tanévben folyósítható; amennyiben a hallgató - a képzési időnek megfelelően - páratlan tanulmányi félévben (tehát a 2013/2014. tanév első, őszi félévének végén) fejezi be tanulmányait, abban az esetben jogosult továbbra is az ösztöndíjra, ha tanulmányait a következő félévben (tehát a 2013/2014. tanév második, tavaszi félévében) folytatja.
  • Amennyiben a hallgató hallgatói jogviszonya az Nftv. 59. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint megszűnik vagy szünetel - kivéve az előző (3.) pontban meghatározott esetben -, számára a köztársasági ösztöndíj tovább nem folyósítható. Nem szűnik meg azonban az alapképzésben részt vevő hallgató hallgatói jogviszonya – az Nftv.59. § (1) bekezdés d) pontjában foglaltak szerint -, ha az alapfokozat megszerzését követően a soron következő félévre mesterképzésre felvételt nyert (azaz az Nftv. alapján a köztársasági ösztöndíjra való pályázási lehetőség folyamatos, valamennyi hallgatóra kiterjed, aki a pályázást követő szemeszterben – a folyósítás időszakában – felsőoktatási tanulmányait folytatni kívánja fokozatváltó hallgatóként).
  • A köztársasági ösztöndíjat elnyert hallgató nem zárható ki a tanulmányi ösztöndíj támogatásból.
  • A hallgató köztársasági ösztöndíjban egy intézményben részesülhet. Amennyiben több intézmény tesz javaslatot ugyanazon személy elismerésére, a hallgató abban az intézményben részesül köztársasági ösztöndíjban, amellyel előbb létesített hallgatói jogviszonyt.
  • Pályázatot az egyetem rektorának címezve a Tanulmányi Osztályra kell leadni egy eredeti és egy másolati példányban 2013. június 18-ig 14 h-ig. Mellékletek későbbi pótlására nincs lehetőség.
    Formai követelmény: A/4 PP gyorsfűzőben lefűzött az eredeti és a másolati példány is.
    Mellékletek: féléves átlagok igazolása, nyelvvizsga bizonyítvány fénymásolat, egyéb igazolások
    Az adatlap és melléklete letölthető a honlapról
    ( Oktatás/ Formanyomtatványok / Koztarsasagi osztondij palyazati lap, Koztarsasagi osztondij melléklet ) és beszerezhető a Tanulmányi Osztályon.

Határidőn túl leadott és hiányos pályázatot nem áll módunkban elfogadni!


Campus Hungary pályázati felhívása

Campus Hungary ösztöndíjpályázatot hirdet 2013. augusztus 15. és 2014. augusztus 31. között megvalósítható Szakmai Gyakorlati képzésre és Rövid Tanulmányutak megvalósítására.


Untitled Document

A NYME AK

Hallgatói Önkormányzata

és

Vizuális Nevelési Intézeti Tanszéke

a TALENTUM-TÁMOP pályázat támogatásával

a Cziráki Kiállító Térben rendezendő hallgatói fotó kiállításra hirdet pályázatot.

 

A kiállítás megrendezésére 2013. május 8. és június 12. között kerül sor.

A pályázat ajánlott tematikája a VÍZ (a víz, mint érték, életadó elem, a víz különböző megjelenési formái, a víz, mint környezetünk része például Győrben, vagy a Szigetközben). A pályázóktól azt várjuk, hogy a vízzel kapcsolatos gondolataikat öntsék a vizuális nyelv adta lehetőségekkel élve képi formába.
Beküldhető legfeljebb 6 darab, minimum 21 cm rövidebb oldalú, maximum 45 cm hosszabbik oldalú, fekete-fehér, vagy színes fotó és fotó alapú digitális képalkotás. A sorozat minden darabja külön műnek számít. A zsűri a sorozatot megbonthatja.
A mű ne legyen régebbi két évesnél, a Cziráki Kiállító Térben még nem publikált fotókat várunk! A fotókat kérjük kiállításra kész állapotban, paszpartuzva leadni! A paszpartu mérete 50x70 cm, vagy 70x100 cm. A művek hátoldalán kérjük feltüntetni az alkotó nevét, a mű címét, a készítés évét, a mű technikáját. A megadott mérettől eltérő műveket csak keretezve tudjuk elfogadni.
A beérkező műveket szakemberekből álló zsűri értékeli és válogatja a kiállításra.

A művek beadási határideje: 2013. április 29. (hétfő) 9.00 -15.00 óra között, helye a Vizuális Nevelési Intézeti Tanszék.
A pályázó művének benyújtásával a pályázati feltételeket elfogadja.

A pályázaton elnyerhető díjak:

  • 1. hely 25 ezer forint
  • 2. hely 20 ezer forint
  • 3. hely 15 ezer forint
  • a HÖK különdíja 10 ezer forint


A zsűri tagjai:

Balogh István Festőművész

Szabó Béla fotóművész,

Szamódy Zsolt fotóművész


Kedves Hallgatók!

A fotópályázattal kapcsolatban szeretném felhívni szíves figyelmüket, hogy Balogh István tanár úr 2013. március 7-én, 16.00 órakor fotóelméleti foglakozást tart az érdeklődő hallgatóknak, ahol segítséget tud nyújtani a pályázatra készülőknek a hallgatók képeinek elemzésével. Úgyszintén meghallgathatnak egy előadást a művészi fotógráfia kifejező eszközeiről Nagy Imre tanszéki demonstrátortól 2103. február 28-án, 16.00 órakor.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Üdvözlettel:

Szunyogh László

a pályázat koordinátora

 

  


"Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése" c. pályázat

2012 őszén indul a TÁMOP 2.1.2/12-1. „Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése” című kiemelt Európai Uniós projekt, amelynek célja, hogy támogassa az alacsony idegen nyelvi és informatikai tudással rendelkező egyének munkaerő piaci integrációját - javítsa alkalmazkodó-képességüket, hozzájáruljon a foglalkoztatottság növeléséhez, és ez által a nemzetgazdaság versenyképességének megőrzéséhez is. A program a felnőttképzésbe való bekapcsolódásra kívánja ösztönözni a felnőtt magyar lakosságot, az élethosszig tartó tanulás jegyében.


A Magyar Ösztöndíj Bizottság 2012-2013-as tanévre és a 2012-es nyári egyetemekre vonatkozó ösztöndíj felhívása magyar állampolgárok részére külföldi egyetemekre


Ösztöndíj portál

Hallgatók számára elérhető ösztöndíjak, pályázatok, szakmai gyakorlatok, versenyek, díjak, kurzusok napi frissítésű listája www.osztondij.net


Külföldi munkalehetőség - CCUSA


Nemzetközi ösztöndíj roma hallgatóknak
(RMUSP-Core Program)

Pályázati kiírás letölthető itt >>


Tájékoztató a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázatról

Városunk idén is csatlakozott a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíj pályázati kiíráshoz, idén már a nyolcadik alkalommal. Az Önkormányzat évi 5 millió Ft összeget bíztosít erre a célra, melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium maximum ugyan ennyivel támogat…

Két féle pályázat került kiírásra:

„A” jelű pályázat, a már hallgató pályázóknak, melynek feltételei:
            -az állandó győri lakhellyel rendelkező,
            -tanulmányait nappali tagozaton és
            -állami finanszírozásban folytatja tanulmányait, ill.
            -szociálisan rászorult.

Az ösztöndíj pályázat szociális rászorultság alapján kerül elbírálásra, a tanulmányi eredménytől független.

Az elnyert ösztöndíj 10 hónapra szól, melynek összege havi 10.000.- Ft (5.000.- Ft az Önkormányzattól és további 5.000.- Ft  összeget a Minisztérium bíztosít)

„B” jelű pályázat, a 2008-ban érettségiző, -ill. korábban érettségiztek de a felsőoktatási tanulmányaikat a 2008-as tanévben kívánják megkezdeni- tanulók részére, melynek feltételei:
            -az állandó győri lakhely,
            -tanulmányaikat sikeres felvételi vizsga után
            -nappali tagozaton és
            -állami finanszírozásban kezdik meg, ill.
            -szociálisan rászorultság.

Az elnyert ösztöndíj 3 x 10 hónapra (3 tanévre) szól, melynek összege havi 10.000.- Ft, melynek összeállítása hasonlóan az „A” típusú pályázathoz történik.

A pályázati űrlapok beszerezhetők a Polgármesteri Hivatal portáján (9021 Győr, Városház tér 1.,), ill. az Oktatási és Kulturális Osztályon.

Részletes ismertető és formanyomtatványok a   www.bursa.hu  honlapról letölthetők.