Adventi hangverseny - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor ünnepi beszéde

Tisztelt Vendégeink, Kedves Adventi Várakozók!

Adventes lelkülettel, nagy szeretettel köszöntöm Önöket Advent második vasárnapja után, a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni 14. Adventi Koncertjén, amellyel hozzá kívánunk járulni mindnyájunk adventi készülődéséhez.

A második gyertya is ég már adventi koszorúnkon, egyre erősebben árad a hit és a remény fénye. – A katolikus liturgia szerint ugyanis minden gyertya szimbolizál egy-egy emberi érzést.

Az első láng, a hit gyertyáján ég

A második gyertya, a reményé,

A harmadik, a rózsaszín gyertya az az örömé,

Végül a negyedik, a beteljesedő szeretet gyertyája.

Visszatérő kérdés évről-évre: ismerjük-e, értjük-e, megértjük-e és életünk részévé tesszük-e a várakozás lángjainak üzenetét, útmutatását?

A hit, transzcendens emberi létünk alapja. A hittelen világ hiteltelenné válik, ha nem emelkedik ki életünk az animális létezésből, ha lelkünket nem hozzunk szellemünkkel és testünkkel összhangba. Mióta ember az ember, hite van, megfogalmazva, vagy megfogalmazatlanul hisz egy nálánál magasabb rendű erőben. Az emberek nagy része ma is Istennek nevezi és hiszi, vallja ezen erőt, mások sorsnak, szerencsének vagy szerencsétlenségnek nevezik, de ők is hisznek a „valamiben”. A hit – és így a hit lángja – célt fogalmaz meg, erőt, biztonságot ad, szervezi-rendezi életünket, s rávilágít emberi korlátainkra is.

Az első gyertya lángja nyissa fel szemünket, értsük meg emberi korlátainkat, s a hit megélésében találjuk meg az Istenadta korlátlan szabadságot, amely az áhított erőnek és a biztonságnak a záloga.

Az életünk tele van reménykedéssel, hit által biztosított reménnyel. A reménykedés, azaz a remény beteljesülésének várása, azonban nem lehet egyenlő a passzivitással. Hogy reményeink valósággá váljanak, azért mindnyájunknak tenni kell, sokat kell tenni! A mai világ tele van fájdalommal, pesszimizmussal, csüggedéssel, mások és magunk által gerjesztett félelmekkel. Nézzünk körül, s látjuk a vigasztalanságot, a kilátástalanságot – még ott is, akkor is, ha az nem feltétlenül indokolt. Sokszor az az érzésem, mintha titkos kezek szándékosan a reménytelenség áfiumával fertőznék a világot. A magyar néplélek meg különösen hajlamos a pesszimizmusra. Pedig a világ és az élet szép! Nem a véletlen, hanem a mainál sokkal kilátástalanabb korok tapasztalata alkotta azokat a vigasztaló-biztató magyar szólásokat, hogy „amíg élünk remélünk”, vagy „a remény hal meg utoljára”. Csak aki már megjárta a mélységeket, csak az, akit a hitben gyökerező remény tartott meg a holnapnak, az tudja értékelni a világ szépségét. Tegyünk a remények beteljesüléséért, mert a beteljesüléshez vezető út maga jelenti a boldogságot, a közeledés és a megérkezés pedig a hitnek, s rajta keresztül az Életnek a diadalát.

A második gyertya lángja nyissa ki szívünket, higgyük el és tegyünk magunkává a Messiás reményteli üzenetét, éljük meg azt nem feltétlenül szeretetteljes mindennapjainkban.

A boldogság és az öröm kéz a kézben járnak, egyik a másikból forrásozik. A harmadik gyertya az öröm fényével világít. Ahogy az Isten lehajolt és felemelt egy zsidó leányt, Máriát – elhozva neki a nem várt örömet –, úgy hajoljunk le mi is a nehéz sorsúakhoz, a betegekhez, az elesettekhez, a rászorulókhoz. A nagylelkűség irgalmassága felemeli a megsegítettet, de lélekben felemeli a segítőt is. Forduljunk egymás felé, ne csak magunkkal törődjünk, de másokkal is. És most nem feltétlenül anyagiakról beszélek. Az érdeklődő jó szó, a megértés és a segítő gondolatok, a lelkek kitárulkozása és egymásra találása is az öröm és boldogság manifesztációját jelentheti. Éljük meg az emberségesség örömét és a belőle fakadó permanens, felemelő boldogságot.

A harmadik gyertya lángja tárja ki lelkünket, vállaljuk fel és gyakoroljuk a messiási nagylelkűséget, fogadjuk el nehézségeinket, támogassuk a rászorultakat, s teljesítsük személyes küldetésünket, amely az igazi öröm forrása!

A negyedik gyertya fénye a szeretet mindet legyőző világosságának a sugárzása. A megszülető Jézus Krisztus, a Messiás, szeretetüzenetének szerteragyogó lobogása, mert Ő a világ világossága, a Szeretet fényességes Istene. Mintha a másik három – a hit, a remény és az öröm – gyertyájának lángja megsokszorozná a negyedik gyertya fényét. Mert erre a fényre, a szeretet fényére van a legnagyobb szükségünk. Mert – Szent Pál Szeretet himnuszát idézve –

„A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

Nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet nem szűnik meg soha.”

Szeretet nélkül, szeretetlenségben élni – értelmetlen életet jelent. Szeretni és szeretve lenni ez a földi lét záloga, hiszen csak így válik egyszersmind küldetéssé életünk, így teljesül az Isten és az Ember szeretetét elváró két főparancs, így lesz az isteni, határtalan szabadsághoz juttatott ember alkotótársa a Mindenhatónak a teremtésben. Szeretetben lehet építeni egyéni, közösségi, nemzeti sorosokat, felemelni környezetünket, az egész Emberiséget.

Meghívónkon Szilágyi Domokos is erre figyelmeztet bennünket:

A puha hóban, csillagokban,
az ünnepi foszlós kalácson
láthatatlanul ott a jel,
hogy itt van újra a karácsony.

Mint szomjazónak a pohár víz,
úgy kell mindig e kis melegség,
hisz arra született az ember,
hogy szeressen és szeressék.

S hogy ne a hóban, csillagokban,
ne ünnepi foszlós kalácson,
ne díszített fákon, hanem
a szívekben legyen karácsony.

A negyedik gyertya lángja nyissa meg értelmünket, hogy megértsük a szeretet parancsát, emberi létünk alapját. Ha az ember hű marad ehhez a parancshoz, akkor közel képes maradni Istenéhez és embertársaihoz. Csak a szeretet parancsával vezérelt életünkben találhatjuk meg az a testi, de mindenekelőtt a boldogsághoz vezető lelki békét, amelyet Krisztus örökül hagyott az Emberiségre.

Kedves Adventi Várakozók, Kedves Vendégeink!

Míg eljön a Karácsony, a beteljesülés napja, ragyogja be életüket és Családjaik életét a négy gyertya, a várokozásban nyissa ki szemüket, tárja ki szívünket és lelküket, nyissa meg értelmüket advent reménye, végül legyen jutalmuk a Szentestén a Messiás érkezésének evangéliumi bizonyossága!

Kívánom, hogy a Megváltó Karácsonyával erősödjék hitük, az Újévben váljon valóra minden reményük, de mindenekelőtt teljesedjék be a legfontosabb, a meg nem szűnő szeretet Családjaikban, Egyetemünkön, hűséggel szeretett városunkban, Sopronban és hazánkban.

Köszönöm, hogy meghallgattak – szívükben legyen Karácsony!

A Leghűségesebb Városban, 2015. december 7-én

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor