In memoriam Prof. Dr. Dr. h. c. Molnár Sándor - Dr. Alpár Tibor beszéde

 

Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Kollégák, jelenlegi és egykori Diákok!

    Nagyon nehéz pillanatok ezek mindannyiunknak, akik ismertük Molnár Sándort, együtt élhettünk vagy dolgozhattunk vele. Nehéz elfogadni, hogy már nincs közöttünk, mivel olyan intenzíven részese volt életünknek a szeretett Karán.

    Molnár Sándor a faipar elkötelezett híve volt. Valóban hivatása, második családja volt ez az ősi szakma és az egyetemi közösség. Olyan ember volt, aki mindig komoly felelősséget és szeretetet érzett a szakma, a munkatársai és diákjai iránt. Csak nem rég gyűlt össze hatalmas társaság, hogy konferenciával ünnepeljük 70. születésnapját. Azt gondolom, hogy nem is lehetne hitelesebb bizonyítékát találni, hogy Molnár Sándor professzort és Molnár Sándort a barátot mennyien tisztelik és szeretik. Ezért gyűltünk össze a mai szomorú eseményre is valamennyien, hogy még egyszer vele lehessünk, utolsó útjára elkísérhessük.

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

   Én ma a kollégára, a barátra, a szakemberre, a példaképre szeretnék emlékezni, hiszen számomra ő mindezt jelentette. Sokszor, kiszakadva a családom biztonságából, itt Sopronban, ő apám helyett apám volt. Hallgató korom óta odafigyelt rám és támogatta fejlődésemet, megteremtette a lehetőséget, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Ő is a közé a néhány ember közé tartozik, akik miatt ma az ő dékáni munkásságát is folytathatom. Mindezért nem lehetek elég hálás Neki.

Molnár Sándor mérföldköveket tett le a faipar történetében.

   Az ő nevéhez fűződik a máig élő LignoNovum nemzetközi erdészeti és faipari szakvásár soproni megszervezése 1990-ben, és a Faipari Egyetemi Kutatásért Alapítvány létrehozása 1995-ben. Tagja volt az MTA Erdészeti Bizottságának, több mint negyedszázadon keresztül vett részt a Faipari Tudományos Egyesület (FATE), és az Országos Erdészeti Egyesület munkájában. Korábban főszerkesztője, majd elnöke a Faipar című szaklapnak.

   A nemzetközi szakmai közéletben végzett tevékenységét reprezentálják tagságai az IAWA-ban (Faanatómusok Világszervezete), az észak-amerikai FPS-ben (Erdei Termék Egyesület), a IUFRO Wood Quality munkabizottságában (Erdészeti Kutatók Világszervezete).

  Szakmai munkásságát eddig több hazai és külföldi kitüntetéssel ismerték el, amelyek közü kiemelkedik a Nemzetközi Faanyagtudományi Akadémia elismerése, valamint hogy 2004-ben a faanyagtudomány területén elért eredményeiért a Zólyomi Műszaki Egyetem „dr. honoris causa” címet adományozott.

  A Faipari Mérnöki Karon egységesített a szakmai szervezeteket: az ezredfordulón a megszűnő Faipari Kutatóintézetet teremtette újra Sopronban,  majd ide hozta 2005-ben a FAIMEI akkreditált vizsgálóintézetet. Dékánsága alatt létre hozta a mérnöktanár tanár képzést, a Szakmai Továbbképző Központot, a nagy léptékű kutatási projektszemléletet. Felismerte, hogy a kar hagyományos értékeire támaszkodva a képzéseket és kompetenciákat tovább kell bővíteni, a mindenkori kihívásoknak megfelelően. Ekkor jött létre a gazdaságinformatika és az ipari termék és formatervező szak, megerősödött az alkalmazott művészeti képzés. Ő hozta létre a kar bázisiskola hálózatát, megérezve, hogy össze kell kapcsolni a faipari középfokú és felsőfokú oktatást. Később létrehozta az Innovációs Központot, amelyet élete végéig vezetett.

  Elkerülhetetlen, hogy Molnár Sándor nevét ne említsük, ha a legmagyarabbnak tartott fára, az akácra gondolunk. Több, mint negyven éven át foglalkozott e csodálatos anyag kutatásával, megismertetésével, modifikálásával, értékeinek feltárásával. Mára ez a fa Hungaricum lett, és hogy ez az elhanyagolt faj ilyen elismerésig jutott, bizony Molnár Sándor munkájának is köszönhető.

  Ugyan ilyen szeretettel foglalkozott mindig munkatársaival, beosztottaival, tanítványaival. Vezető oktatóként, majd összesen 7 éves dékáni ciklusaiban minden körülmények között megtalálta a lehetőségét, hogy támogassa a fiatalokat, utat mutasson nekik, segítse őket mérnökökké, kutatókká, oktatókká válni. Mindezt olyan érzékenységgel tette, hogy odafigyelt a fiatalok családjaira is, ismerte a gyerekeiket, mintha megannyi unokája lett volna.

   Diákjai mindig fordulhattak hozzá, hiszen akár magán jellegű nehézségekben is igyekezett segítségükre lenni. Színes életútjának, állandóan fejlesztett szakma ismereteinek átadását mindenkor olyan módon tudta átadni, ami iskolateremtő volt.

  Életében számos szakkönyvet írt, és az elmúlt éveket az utódoknak, a jövő generációinak játszva tanításának szentelte, és kollégáival több gyermekkönyvet is írt, hogy már az egészen kicsikkel is megismertesse a természet csodáit, megtanítsa őket azok tiszteletére.

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet!

Molnár Sándor egész életében töretlen energiával, hittel dolgozott. Nem volt ez másként az utóbbi időkben sem, amikor pedig már hosszú évek óta tudott betegségéről, és mindig méltósággal, fáradhatatlanul küzdött ellene, a reményt soha fel nem adva, hogy minél többet adhasson szeretteinek. Mert ő olyan volt, aki mindig csak adni akart: szeretetet, megbecsülést, munkát, barátságot, önzetlen segítséget. Az utolsó pillanatokig dolgozott, bejárt az irodájába, írta újabb mesekönyvét.

Ide egy rövid idézet kívánkozik:

“Néhányaknak már sikerült:

megkarcolni a Mindenség gránit felszínét.

Van-e bármink, mivel nyomot hagyhatunk mind?”

 

Nos, úgy gondolom, hogy Molnár Sándornak sikerült.

 

Kedves Sanyi Bátyám, Isten veled, nyugodj békében,

emlékezni fogunk Rád, míg nem találkozunk újra!

 

Dr. Alpár Tibor

dékán