In memoriam Prof. Dr. Dr. h. c. Molnár Sándor - Prof. Dr. Faragó Sándor beszéde

 

Tisztelt Gyászoló Család, Rokonok, Munkatársak, Tanítványok, Gyászoló Gyülekezet!

Még itt csengenek fülemben a december 18-i fájdalmas hír szavai, összefutnak szemeim előtt a parté cédula hihetetlenül megmásíthatatlan sorai:

Prof. Dr. Dr. h. c. Molnár Sándor okleveles faipari mérnök, a mezőgazdasági tudományok doktora, professor emeritus, a Nyugat-magyarországi Egyetem Simonyi Károly (korábban Faipari Mérnöki) Karának volt dékánja, a Faanyagtudományi Intézet ny. intézetigazgató egyetemi tanára, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetés és számos szakmai díj birtokosa életének 71. évében elhunyt.

Tényszerű, hívó sorok – ahogy a hagyomány diktálja – a közös búcsúztatásra, emlékezésre, emlékeztetésre. Fájó, de Molnár Sándor, aki itt Sopronban, az Egyetemen, a Városban mindennapi életünk része volt, mindennapi emlékezéseink részesévé vált. Örök nyomot hagyott szívünkben, nyomot hagyott lelkünkben, az Egyetemen, tudományterületén. Emlékezzünk!

Molnár Sándor Törökszentmiklóson született 1944-ben, s ez az alföldiség meghatározta egész életét. Középiskolai tanulmányait a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban végezte, ahonnan a szentpétervári Erdészeti Akadémia Faipari Mérnöki Karára került, ahol végig kitűnő eredménnyel tanulva 1968-ban kapott faipari mérnöki oklevelet.

Hazatérve, egészen 1980-ig, tehát 12 éven keresztül a faiparban dolgozott, a Szegedi Falemezgyárban, a Dél-alföldi, majd a Nagykunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaságnál. Műszaki fejlesztő, csoportvezető, főosztályvezető-helyettes, majd üzemigazgató beosztásokat töltött be. Nevéhez köthető az első korszerű akácfeldolgozó üzem pusztavacsi létesítése, valamint a Nagykőrösi Fafeldolgozó Üzem teljes körű rekonstrukciója, majd vezetése. Ekkor kezdett el tudományos, – az akácot és a nyár fajokat érintő – kutatás-fejlesztési kérdésekkel foglalkozni. 1979-ben – Szabó Dénes és Kovács Illés professzorok témavezetésével – egyetemi doktori címet érdemelt ki Sopronban.

1979-ben Sopronba nősülve, 1980-ban került az egyetemre, ahol Gál János rektor mellett 1986-ig az egyetem főtitkáraként tevékenykedett. Már ekkor megtapasztalhattuk jó szervezőkészségét, támogató emberségességét. Mindeközben a tudományos munkát is folytatta, s 1984-ben az erdészeti tudományok kandidátusa tudományos fokozatot szerezte meg.

1986-ban – megválva a főtitkárságtól – egyetemi docensi kinevezést kapott. 1988 jelentős állomás volt életében, mert egyrészt a mezőgazdasági tudományok akadémiai doktora lett, másrészt pedig az újonnan alakult Faanyagismerettani Tanszék vezetését nyerte el. Az akáccal kapcsolatos tudományos munkásságát 1993-ban a bécsi BOKU Joseph Umdasch-díjjal ismerte el. 1994-ben habilitált és kapott egyetemi tanári kinevezést.

Mindeközben a Faipari Tudományos Egyesület elnöke is volt, s e minőségében kezdeményezte 1990-ben a LIGNO-NOVUM nemzetközi erdészeti és faipari szakvásárok megtartását, amely átalakulva, INNO-LIGNUM névvel napjainkig bizonyítja Sopron és Egyeteme valóban a hazai erdészet és faipari szellemi központja.

Tisztelt Gyászolók, Emlékezők!

Molnár Sándor professzor 2001-2008 között dékánként vezette a Faipari Mérnöki, mai nevén a Simonyi Károly Kart. Ebben az időben közvetlen munkatársam volt, s ekkor ismerhettem meg azt a határtalan elkötelezettséget, amelyet egyetemünk, az általa vezetett kar, a fatudományok tudományterület, az oktatás és a hallgatók iránt érzett és mindenekfelett gyakorolt. Nem Sopronban végzett diákként igazi egyetemi polgár lett, a selmeci-soproni hagyományok ápolója, s annak mindenkor támogatója. Ezért is kíséri Őt most utolsó útjára a klopacska hangja, s mindenkori hallgatóinak megbecsülése, szeretető emlékezete.

Dékánként módja volt a korábban megalapozott széleskörű hazai és nemzetközi kapcsolatokat továbbfejleszteni, kiteljesíteni mind az oktatás, mind a kutatás területén. Szakokat alapított, szervezeti átalakítást hajtott végre, laboratóriumokat, Faipari Kutató és Szolgáltató Központot alapított. Közben tudományos cikkeket írt, hiánypótló szakkönyveket, jegyzeteket írt és adott ki. Se szeri, se száma nincs azon vállalatoknak, hazai és külföldi oktatási intézményeknek és kutatóintézeteknek, amelyekkel megalapozta a ma is élő kapcsolatokat. Tanítani valóan ösztönös érzéke volt a kapcsolatteremtéshez és kapcsolatépítéshez, amit mindig szeretett egyeteme javára, boldogulására fejlesztett tovább. Hazai és nemzetközi projektek sokasága fémjelzi ezt a tevékenységét. Még az erdészmúltjából származó vadászati elkötelezettségét is a kapcsolatépítés szolgálatába állította, szeretett vadászni, de ott is szolgált, sokáig az egyik soproni vadásztársaság elnöke volt.

Sokan felismerték vezetői, kutatói, oktatói elkötelezettségét. A Zólyomi Műszaki Egyetem tiszteletbeli doktora lett, hazai és külföldi folyóiratokat szerkesztett, vagy vett részt szerkesztőbizottságának tevékenységében. A Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottságának alelnökévé választották.

Molnár Sándor Professzor 2013-ban nyugállományba vonult, munkásságát elismerendő, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, majd egyetemétől a professzor emeritus címet.

Ez a nyugállományú státus azonban – amíg egészsége engedte – csak annyit jelentett számára, hogy a vezetés és a mindennapi alkotás felelősségét tanítványai vállára helyezte már, ugyanakkor mindenben támogatta őket, emeritusként is sikerorientált maradt.

Élete vége felé – felismerve a gyermekek tisztaságát és fogékonyságát – Börcsök Zoltán kollégájával és tanítványával mesekönyveket írt és jelentetett meg „Mesélnek a fák”, „Mesélnek a gombák”, „Mesélnek az erdők mezők állatai” címekkel. Ezek a kiadványok ugyanolyan sikeresek lettek, mind szakkönyvei voltak, s ez sem véletlen. A kicsiknek is szívvel, elkötelezetten alkotott, a jövőre gondolva, mert Molnár Sándor azt is tudta, értette és gyakorolta, hogy egy jó tanár leginkább úgy képes hatni, ha a jelennek és a jövőnek egyaránt szolgál. Ő ezt tette egész életében.

Megnyugvást jelenthetett számára betegségében, mindennek a szolgálatnak az elismerése akkor, amikor 70. születésnapján több mint kétszázan köszöntöttük – barátok, munkatársak, tanítványok, tisztelők. Legyen vigasz a hátramaradottaknak, a családnak, hogy sokan szerették, sokan szerettük őt, mert méltó volt a szeretetre.

Kedves Gyászoló Család, Hozzátartozók!

A szerető férj, a gondoskodó édesapa, a jó rokon elvesztése az egyik legnagyobb csapás, ami érző embert érhet. Nehéz lesz megérteni és elfogadni, hogy már nincs velünk, nincs kivel megosztani örömünket, gondjainkat, vagy bánatunkat. Nincs az óvó, simogató, támogató kéz. De megmaradnak az együtt megélt évtizedek, a feledhetetlen órák, percek, a kitörölhetetlen emlékek. Megmarad a mosoly, a bíztató szemvillanás, a lélek és a szeretet, amely örökké velünk, Veletek marad.

Hite szerint, hitünk szerint, találkozni fogunk!

Tisztelt Professzor Úr, Kedves Sanyi Barátom! Isten veled, nyugodj békében!

 

Sopron, 2015. január 5. Evangélikus temető

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor