Kovács Gombos Gábor - kiállítás megnyitó - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor beszéde

 

Tisztelt művészeteket szerető Vendégeink, Kedves Kiállítás-látogató Soproniak és máshonnan érkezettek, Kedves Művész Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

 

Számomra sokértelmű szimbolikája van annak, hogy KOVÁCS-GOMBOS GÁBOR kiállítását itt Sopronbánfalván, a Kolostorhegyen tárhatjuk Önök elé. Hegyen épült a kolostor, hogy minél közelebb legyen a Teremtőhöz. Magaslaton, hogy minden nap érezzük azoknak az erőfeszítéseknek a terhét, amellyel meg akarjuk közelíteni a Magasságost, megérezve és megértve önnön törpeségünket. Kolostorban, ahol egykoron a szerzetesi befelé fordulással történt meg a Teremtő megszólításának misztériuma, a lelkek teret nem ismerő kitárulkozásával, Isten-keresésével. De a kolostor zárt tere, a Clausura – amely ennek a kiállításnak a címét is adta – éppenséggel nem a bezártság térszíne, de a transzcendens, korlátok nélküli tér megnyílásának lehetőségét kínálja.

Végül egy néhai kolostorban létesített meditációs központban és kiállítótérben, ahol a mai ember a templomok mellett – művészek ihletett támaszát igénybe véve – lépéseket tehet a megvilágosodás útján.

Valamennyien, akiket persze foglalkoztat, egyáltalán foglalkoztathat létünk értelme és célja, s válaszokat keres a „mi végett vagyunk a Földön?” nemcsak filozofikus kérdésére, eljutunk a kezdet és a vég, illetőleg a közte feszülő életív – az út keresésének dilemmájáig, megfogalmazzuk a legnagyobb, a legmisztikusabb kérdést is: Vajon mi vár ránk az út végén?

 

Tisztelt Vendégeink!

 

Az alapvető létkérdést filozófusok ezrei próbálták megválaszolni az emberiség történetében, korszakoktól, világnézetektől, élethelyzetektől és egyéni sorsoktól determináltan – más-más módon. Mást fogalmaztak meg az ős- és világvallások, ebből kiindulva az idealista filozófusok, mást a materialisták, de hamar kiderült, hogy a lét és nemlét viszonylatára utóbbiak nem tudnak jobb válaszokat adni, mint azok akik azt hittel közelítik meg.

A természetfeletti kreátor létét nem tudták megcáfolni, mert a Hívők hiszik és remélik, a nem hívők pedig csupán remélik Isten létezését. Mert lássuk be, a halál utáni lét, mint a végső, embertől idegen elmúlás alternatívája, vonzó a gondolkodó, alkotó hívő és Isten létét tagadó ember számára egyaránt. Nem véletlen ezért, hogy a filozófusok mellett a művészek, a lélek filozófusai azok, akik mindenkor megtalálták az útkeresés, az úton való haladás és a beteljesülés témáit, s tűzték azt ecsetjük, vésőjük hegyére. A művésznek azonban előnye van a rációt kereső filozófussal szemben, előnye, hogy az ő világában működhet, és alkotásaiban felszínre törhet, sőt dominánssá válhat az emóció, eluralkodhat a lélek sugallata, amely azután hiszterézis-szerűen a Teremtő kinyilatkoztatása révén jelenik meg a műben – lásd Isten áldotta tehetség.

 

Kedves Hallgatóim!

 

Igen, Önök most egy Istenáldotta tehetség műveit látják, mert meggyőződéssel állítom, hogy azokat a letisztult fény-üzeneteket, amelyeket Kovács-Gombos Gábor alkotásaiban észlelhetünk, csak kivételes látással, kivételes visszaadó-képességgel lehet megteremteni. Ajándék ez az adottság, amelyet a Művész nehéz élethelyzete feldolgozása során kapott, amikor a keresés során eljutott ahhoz az Istenhez, amelyet hitt és vallott, de megérteni, csak akkor értett meg, amikor Ő, akarta. S találkozott a megértendő és a megértő szándéka, amely folyamatban nem hallgatható el BINDES FERENC és KISS PÉTER DOMOKOS atyák neve sem. A szándék megnyilvánulása és a teológiai tanulmányok pallérozódása vezetett Kovács-Gombos Gábor egyre megértőbb létéhez és letisztult képi világához.

A modern kor BARTIMEUSA Ő, aki fel mert kiáltani: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” Számára is elhangzott a kérdés: „Mit akarsz, mit tegyek veled?”, s nemkülönben a felelet: „Mester, hogy lássak.” S mi most – kedves kiállítás-látogatók – a képeken beteljesedve látjuk a krisztusi szentenciát: „Menj, a hited megmentett téged.” (Márk 10,46-52)

A hit támasztotta kérdések, olykor kételyek, de mindig a bizalom, sőt az elköteleződés jelenik meg a körülöttünk lévő alkotásokon. A győri bazilika, vagy a természet élő templomának tekintett soproni erdők fényben-árnyékban játszó reminiszcenciái, a látás idéződnek fel a képekben.

 

Ha valaki elmélyül egy-egy Kovács-Gombos képben – magam órákat töltöttem ezen ajándék-foglalatossággal – akkor megláthatja a művész küldetés-szándékát. A végletekig lecsupaszítani, esszenciájáig desztillálni az isteni üzeneteket, megmutatni az élet lényegét, értelmét és célját.

„Minden írástudó – mondta Jézus, (s tudjuk a festőket régen képíróknak) is hívták –, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.” (Mt. 13.52.)

Kovács-Gombos Gábor képei, szellemi-lelki kincsei most kitárulnak előttünk, s mi a nagyszerűségben gazdagodunk. Pedig nincsenek a képen angyalok, kerubok, szeráfok, szentek, nincs rajt Mária, sem az Atya, sem a Fiú, sem a Szentlélek. Nincs rajta a szivárvány minden színe, nincs kolorista tobzódás, de mégis rajta van minden, teljességében, hiánytalanul, odaszegező, odakötöző, odaláncoló módon. Képei nem engedik el a szemet, sem a lelket, mert a Hit ereje horgonyként foglyul ejti a szemlélőt. Azok a képek, amelyek első látásra mozdulatlanságot mutatnak, deklaráltan szimmetrikusak, kvázi-monokrómok, generálják a csodát, megjelennek az Ó- és Újszövetségből ismert történések, égi alakok szállnak le közénk, s adnak példát, erősítenek bennünket.

 

Tisztelt Vendégeink!

 

Az itt kiállított képek sem kerülik meg a bevezető eszmefuttatásomban érintett gondolatokat, azaz honnan jöttünk, és hová tartunk, egyénenként, nemzetként, emberiségként. A Művész ugyanis tudja – s ez látható „Tükörben” című képén – amit Szent Pál üzent a korinthusiaknak:

 

„Most megismerésünk csak töredékes,

És töredékes a prófétálásunk is.

Ha azonban elérkezik a tökéletes,

Ami töredékes, az véget ér.

 

Ma még csak tükörben, homályosan látunk,

Akkor majd színről színre.

Most még csak töredékes a tudásom,

Akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.

Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet,

Ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.” (1 Kor. 13,1-13)

E három adomány a hit, a remény és a szeretet jellemzi az Alkotót és Alkotásait egyaránt.

 

A Teremtőbe és teremtményébe vetett hit jelenik meg „Ég és föld” című képén. Szinte halljuk az ószövetségi üzenetet:

„Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött…

Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett, Isten megalkotta a szilárd boltozatot és elválasztotta vele a boltozat fölötti és boltozat alatti vizeket. Isten a boltozatot égnek nevezte.

Este lett és reggel a második nap. Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz. Úgy is történt. Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó” (Ter. 1,1-10.).

 

„Isten látta, hogy ez jó” – de jó hinni és tudni, hogy milyen adományt kaptunk a teremtésben.

 

A teremtés kavargó folyamatát láthatjuk az Áramlat 1. és 2. képeken, annak eredményét – a világ teljességét vélem felfedezni a Clausura sorozatban.

 

Életünk során ebben a teljes világban mozgunk, s azt a feladatot kaptuk mindnyájan JEREMIÁS prófétához hasonlóan, hogy „Állíts magadnak útjelzőket, helyezz el útmutató oszlopokat! Jegyezd meg jól az ösvényt, az utat, amelyen elmentél egykor.! És térj haza.. (Jeremiás, 31.21)

Az út, az ösvény, a csatorna, az útjelzők visszatérő motívumok Kovács-Gombos Gábor képein, ilyen most a falon az „Útjelző” című alkotás. A helyes út megtalálása elsősorban a mi saját szándékunkon, eltökéltségünkön múlik. Az út pedig – a műalkotásokon szemléletesen látható – egyenes, világos, fényes jövővel kecsegtető, maga a remény. Mégis HITETLEN TAMÁSKÉNT tévelygünk életünkben, s folyvást elbizonytalanodva kérdezünk.

„Ahova pedig én megyek, oda tudjátok az utat." – mondta Jézus. Tamás erre így szólt hozzá: "Uram, nem tudjuk, hova mégy: honnan tudnánk akkor az utat?" Jézus így válaszolt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam. (Jn. 14, 4-6)

 

Mert a helyes, krisztusi út a végső, örök megnyugváshoz, a Mennyei Hazába, az Atyához vezet. Ennek a hazatérésnek a szimbolikája Kovács-Gombos Gábornál a kapu, képcímekhez kapcsolva a „Kapu előtt”; a „Kapu” és a „Keskeny kapu”, de számomra az „Átjáró” is.

„Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.” – mondja ugyancsak az apostoloknak Jézus (Lk 13,22-30)

 

De hova vezet az a kapu? Milyen a mennyek országa, milyen a végső beteljesülés Kedves Hallgatóim?

 

„A mennyek országa hasonlít a kovászhoz – látjuk „A kovász éjjele” című képen, – amelyet fogott az asszony, belekevert három mérő lisztbe , s az egész megkelt tőle.” (Mt 13.33.)

De Jézus tanításában a mennyek országa olyan még, mint a konkoly (Mt. 13.24-30, a konkoly magyarázata Mt.13.36-43.), mint a mustármag (Mt.13.31-32.), mint az elrejtett kincs (Mt. 13. 44), mint az igazgyöngy (Mt 13.45-46.), vagy mint a tengerbe vetett háló (Mt. 13.47-50.).

„Azért beszélek nekik példabeszédekben – válaszolta az apostolok kérdésére –, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak.” (Mt. 13.13.) „A ti szemetek boldog, mert lát, s a fületek is az, mert hall.” (Mt. 13.16.).

A látás, a hallás, azaz a megértés öröme jelenik meg „A kovász éjjelében”. A felfoghatatlan boldogságos, sokrétegű, csillagos, a vágyott jövő, amiben nem lehet nem hinni – mert Kovács-Gombos Gábornak van szeme és lát, mi több láttat.

Egy dolgot viszont nem tesz Művészünk sohasem: Önmagát nem érzi méltónak és képesnek arra, hogy bármilyen valós formában megfogalmazza a Teremtő képmását. Csupán a Rá utaló jeleket keresi, a kiáradás fényét. Lelki barrier ez, volt olyan értő szemlélője műveinek, aki Fényküszöbnek nevezte ezt a kapuknál való megrekedést, az ante portas állapotot. „Készítsétek elő az úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” prófétálta annak idején Izajás. Kovács-Gombos Gábor is ezt az előkészítést vállalta fel, ahogy vallja: „A festő feladata, hogy elvezessen a küszöbig” – azt viszont végül mindenkinek magának kell átlépnie.

 

Tisztelt Tárlat-látogatók!

 

Így Advent előtt nem tehetem meg, hogy ne szóljak két Mária képről, a Mária kert-ről és az Égi harmat címűről. Az égi harmat szimbolikája már az Ószövetségben feltűnik, ahogy elküldi a jelet az Úr Gedeonnak. Tiszta gyapja harmatossá vált, míg alatta a föld száraz maradt. Már az I. századi egyházatyák ebben a jelben a Szent Szűz és megváltó Fiának előképét látták, ahol Mária a legtisztább gyapjú, Jézus pedig az égi harmat, hiszen Izaiás Próféta már megjövendölte: „Úgy jön el, mint a hajnali harmat, szinte észrevétlenül; mégis Ő menti meg az egész emberiséget”.

A „legyen nekem a Te igéd szerint” alázatossága, az Istenanya szerep magasztos felelőssége, a hóként aláhulló kegyelem teszi utolérhetetlenné, bármely bazilika Mária-oltárán elhelyezhetővé utóbbi képet. Áldozat volt ez, egyedüli a világtörténelemben, az isteni kegyelem, a szeretet határtalan áradása, amely által az Isten emberré lett. A Hit áldozata volt ez ugyanúgy, mint azé a Kappadókia-beli Cezáreából származó szűz vértanú Szent Dorottyáé, aki életét áldozta hitéért, s a siralomházban, sőt halálával is térített. Misztikus módon jelenik meg két képen is Szent Dorottya példájának kisugárzása anélkül, hogy maga a test láthatóvá válna.

 

Tisztelt Vendégeink!

 

Az elmondottakból is érzékelhetően Kovács-Gombos Gábor műveinek témáit a szakrális vonulat dominálja. Ez persze nem jelenti azt, hogy profán, evilági hatások nem érintik meg. E kiállításon – amit azért a címe erősen determinált – a reményt, a jövőbe vetett hitet is tükrözi a „Hajnal” és a „Nyári hajnal”, vagy a „Párás ég alatt”. Ilyen alkotások szemlélése során még az a profán mondat is elhangozhat, hogy „jó kedvvel festettem”.

 

Tisztelt Vendégeink!

 

Engedelmükkel összegezném Kovács-Gombos Gáborról a művészetén keresztül bennem kialakult képet. Művészetében nem konjunktúra lovag, nem divatos irányzatok követője. Szuverén ember, aki a maga útját járja. Ez az út sajátságos, mert a konzervativizmus megőrzésének korszerű nyelvezetét keresi és igyekszik is megtalálni. Azt szeretné ábrázolni, ami, vagy amilyen szeretne lenni – jó Ember, jó, optimista gondolatokkal. Hogy ezek egyszerű dolgok lennének, ezáltal művei egyszerű formákat tükröznének? Erősen kétlem. E letisztult világban ugyanúgy ott rejlik a mindenség, mint például a látványában is attraktív barokk alkotásaiban. Egy valamiben bizonyosan meghaladja a figuratív izmusok világát a Művész: a nyitottságban, hisz a szemlélőnek is juttat az alkotás részéből, lehetőségéből, amennyiben a mű nyitott a befogadó konstruktív világlátására, műértésére. Ezáltal válhat valóra KONOK TAMÁSNAK – a geometrikus absztrakció Európa-hírű nagymesterének – értékelő ítélete: Kovács-Gombos Gábor által „A láthatatlannak láthatóvá tétele”.

 

E gondolatok jegyében Kovács-Gombos Gábor „Clausura” című kiállítását megnyitom.

 

Sopron, 2012. november 5.

 

Prof. Dr. Faragó Sándor