Ünnepi köszöntő az 1956-s forradalom 56. évfordulóján - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

 

Tisztelt Polgármester Úr, Alpolgármester Úr, Képviselő Urak, Tisztelt Vezetőtársaim, Ünneplő Egyetemi és Soproni Polgárok, Hölgyeim és Uraim!

 

Immáron hatodik alkalommal jöttünk el zarándokolni ide, az egyetemi Botanikus Kertben felállított 1956-os emlékműhöz, hogy lerójuk tiszteletünket a forradalom dicsőséges 14 napja halhatatlan legendája előtt, fejet hajtani az életáldozatok, a meghurcoltak, az emigrációba kényszerítettek emléke előtt, fogadalmat tenni, hogy nem felejtjük hősiességüket, hazaszeretetüket, önfeláldozásukat!

 

’56 – rettegett, a számsorból törlendő, misztikus szám volt harminchárom éven keresztül. Egy illegitim rendszer eredendő bűnének szimbóluma, ugyanakkor sokak számára a szabad Magyarország eszméjének titkos záloga és reménye. Nem volt ez másként az egyetemen és Sopron városában sem. Nálunk – a haza sok családjával együtt – ráadásul összekapcsolódott azzal a tragikus exodussal, amely több mint kétszázezer ember kényszerű emigrációját jelentette a forradalom eltiprása után, szétszórta intézményünk hallgatóit és oktatóit az egész világba. A maradóknak pedig viselniük kellett az „ellenforradalmárok” stigmáját, az „örökös bűnös” megalázó sorsát. A hatalom azonban elszámította magát, mert, ahogy Krisztus stigmáinak viselése dicsőség a kiválasztottak számára, hasonló módon viselték, viselik, – titokban, amikor úgy kellett, nem kérkedve, amikor már nem üldözték – egykori hallgatóink a forradalmi ifjúság stigmáját.

 

Miért izzhatott a Forradalom zsarátnoka – feltehetjük a kérdést Tisztelt Ünneplők – az elnyomás hosszú évtizedei alatt, és miért kaphatott újra lángra annak leverése után 33 évvel. Mi az az elemi erő, amely ma is, 56 év után táplálja ezt a lobogást? A szabadságra, a függetlenségre, mint alapvető emberi igények utáni vágy, annak elnyeréséhez vezető történelmi út dicsérete, magasztalása. Kicsit misztikus is ez az év, így 56 után 56 évvel.

Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba lépni, vallja a kínai bölcs. Vagy mégis ugyanabba a folyóba lépünk, csak most máshonnan jön az ár?

Miért is küzdöttek dicső firmáink, tanáraikkal, soproni polgártársaikkal, nemzettársaikkal vállvetve? A szabadságért, függetlenségért! Új, tiszta tudattal, tiszta szándékkal, új lehetőségeket keresve és találva, az új, a szebb magyar jövő reményében. A világ azonban nem értette – fájdalom, csak évtizedekkel később értette meg – a rebellis magyarok cselekedeteinek okát. Érdektelenség, érdek nélküliség, az európai baloldal részéről értetlenség és ellenszenv, s kevesek részéről szimpátia jutott a forradalmárok osztályrészéül. Hiába várták a forradalmárok, az egész nép a nyugati segítséget, az nem érkezett meg. Mások voltak az érdekek, a szabadság dicső eszméit felülíró nagypolitikai érdekek, a szuezi válság, a jaltai és potsdami status quo mindenek feletti fenntartása. A Nyugatnak már nem volt annyira fontos a demokrácia győzelme!

 

Tisztelt Ünneplők!

 

„Historia est magistra vitae.” De valóban tanul-e a világ, tanul-e Európa a történelemből. Félő, hogy megint későn!

Minek vagyunk ma tanúi az egyesült Európában? Magyarország újkori útját megint értetlenül bámulják a kontinens nyugati, boldogabb fél évszázadot megélő felében. Már megint magyar rebellió! Hogyan írta MÁRAI az imént elhangzott versben?

 

„Földrészek népe nézi, nézi,

Egyik érti, másik nem érti.

Fejük csóválják, sok ez, soknak.

Imádkoznak, vagy iszonyodnak,

Mert más lóg a fán nem cukorkák:

Népek Krisztusa, Magyarország.”

 

S megint mi vagyunk felmagasztalva, mi, akik az új kor új elnyomása ellen lázadunk, amely kétségtelenül kifinomultabb, mint az orosz tankok árnyékában átélt gyalázat. Nincsenek tankok, de vannak eladósító bankok, voltak eladósító hazánkfiai, akik most farizeus módjára kiáltják a „feszítsd meg Őt”. Ne személytelenítsük a kérdést, a bankok csak a dolgukat teszik a saját – nem mindig tetsző – eszközeikkel. Az a hibás, aki adósrabszolgaságba taszítja, vagy tartja az országot, s az ’56 igaz örököse, aki a szabadságot, ettől való függetlenséget vallja és gyakorolja. Akik pedig ez ellen tesznek itthon és Európában, azok – megint csak MÁRAIval:

 

„Nem tudják, mit is cselekszenek,

Csak orrontják, nyínak, gyanítják,

Ennek az éjszakának titkát,

Mert ez nagyon furcsa Karácsony:

A magyar nép lóg most a fákon”

 

Aztán, ahogy 56 után 33 évvel, megértették, hogy a magyar forradalom adta meg az első döfést a kommunizmus bukásához, Európa egyesítéséhez, Európa tevőleges szándéka ellenére, meg fogják érteni, hogy az adósságmentes Európa a jövő közös boldogulásának záloga.

 

„Mert Csillag ég, hasad a hajnal,

Mondd meg nekik, mennyből az angyal.”

 

 

„Gloria victis!” – Dicsőség a legyőzötteknek, harcuk, áldozatuk általunk, bennünk él tovább!

 

 

Sopron, 2012. október 23.

 

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor