Ünnepi beszéd a nagycenki Széchenyi szobornál 2011. szeptember 21-én rendezett ünnepségen Gróf Széchenyi István születésének 220. évfordulóján

 

Tisztelt Országgyűlési alelnök Úr, Polgármester Úr, Országgyűlési Képviselő Úr, Kedves Nagycenki polgárok, Kedves Ünneplők! Hölgyeim és Uraim!

 

Ünnepelni hívott bennünket Nagycenk Nagyközség Önkormányzata, ünnepelni a település, a nemzet egyik legnagyobb alakjának, a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak 220. születésnapját.

Az ünnepek módot adnak arra, hogy újra, meg újra a történelem mérlegére tegyük az ünnepelt alakját, teljesítményét, hatásának, gondolatainak, eszméinek időtállóságát, nyolc emberöltő utáni érvényességét.

Az igazán nagy gondolkodók, amikor koruk problémáira megoldásokat kerestek, gondolataikat az örök – vagy annak vélt – emberi értékek mentén fogalmazták meg. Ha elfogadjuk ezt axiómaként, akkor a történelem későbbi időszakaiban felmerülő hasonló problémákra, az általuk megfogalmazott válaszok egyként érvényesek, elfogadhatók, sőt iránymutatók lehetnek.

Gróf Széchenyi István már 150 éve nincs köztünk, mégis úgy tűnhet, nemcsak azért él velünk, mert emlékét ápoljuk itt Nagycenken és e hazában, de gondolatai jelen közállapotaink értékelésében és értetésében aktuálisak, alkalmasint aktuálisabbak, mint valaha.

Rendhagyó módon beszédem hátralévő részében hazánkat, nemzetünket érintő legégetőbb problémákat és az azok megoldására adott válaszokat betűről betűre az Ő gondolataival fogalmazom meg. Úgy érzem, e gondolat-fűzérnél nincs ékesebb bizonyítéka annak, hogy Széchényi István valóban a legnagyobb magyar volt, hogy Széchenyi István nem csak haló poraiban – itt a nagycenki mauzóleumban – van velünk, de szellemében és lelkében is.

Ennél nagyobb tisztesség nem érhet magyar embert és magyar közösséget!

 

Tisztelt magyar Honfitársaim!

„Tennivalónk mennyisége aggasztó! Nézzünk körül. És mindenütt, bármire forduljon is szemünk, legyen szellemi, legyen anyagi, azt fogjuk tapasztalni, hogy javítnunk, némiekben gyökeresen változtatnunk kell, ha(hogy) hasznunkat, sőt becsületünket feláldozni, vagy éppen nemzeti állásunkat kockáztatni nem vagyunk elég rövidlátásúak, vagy elég gyávák.” Magyarország kiváltságos lakosihoz I. Hírlapi cikkek II. p. 266.

„... senki a tágos világon rajtunk segíteni nem fog, ha értelmi súlyunk s férfiúi tenyerink nem; Világ p. 327-328..

„A nemzet nagysága, boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik, s ahol már nemzet van, ott annak belső kifejtése mindennek sarkalatja. ... Férfias elszánással magunkban azt esküsszük: Magyarországnak, minden mesterkélt akadályai s természetes viszontagságai mellett sőt ellenire is, nagynak lenni, vagy minekünk vesznünk kell.” Stadium p. 68-69.

„Egy nemzetnek újjászületési forradalma azonban valamint nem mehet végbe rövid idő alatt, úgy nem is eszközöltethetik egy-két polgárnak bármi fényes cselekedete által. Ily nagyot, az emberiség évrajziban ily felette ritkát, egyedül sok évek munkája s számtalan mindent kitűrni és magokat mindenben megtagadni tudó hazafiak kézfogása bírhat kivívni.” Marseillaise, 1840. Hírlapi cikkei I. p. 287.

„Minthogy a munka, s csak a munka, de egyedül a szabad mozgású, maga magát jutalmazó és ésszel irányított munka emel népet nemzetté.” Garat p. 69-70.

„... a munka és szorgalom – mi csak szavakkal más, de magában nem egyéb, mint az ember szüntelen küzdelme az anyaggal – alkotják egyesnek, mind nemzetnek egyedüli biztos és tartós boldogsági alapját...” Garat p. 50.

„Minden ember, minden nemzet saját kárán okul. Tapasztalást egyik sem vesz ingyen át. A különbség csak az, hogy míg a botor, tapasztalásért egész üdvét veri sáncba, s ekképp nem ment meg semmit: addig az eszélyes lehető legolcsóbb áron vásárolja meg azt, s felkincsel sokat.” Politikai programtöredékek p. 140.

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma... Nem termékeny lapány, hegyek, ásványok, éghajlat sat. teszik a közerőt, hanem az ész, mely azokat józanon szolgálni tudja. Igazibb súly s erő az emberi agyvelőnél nincs. Ennek több vagy kevesebb léte a nemzetnek több vagy kevesebb szerencséje.” Hitel p. 178.

„Minél nagyobb a műveltség, annál több ágra oszlik minden tudomány, minden mesterség, s minél jobban eloszlik, annál magasb lépcsőre emelkedik, mert minden ágán külön ember lévén, azt legnagyobb tökéletességre bírhatja. S csak azon a földön lehet a gazda verítékiért megjutalmazva, melyen egyedül maga s nem más gazdálkodik, melyen önmarhája legel csak, s nem minden bitang ront, s tipródik.” Hitel p. 92-93.

„... az ifjúság nevelése egy olyan országban, mely létéhez és szabadságához ragaszkodik, tekintettel minden honpolgárnak hazája iránti kötelességére, tökéletes kell hogy legyen.” Napló, 1819. április 9. p. 105.

„Hon iránti hűség okozza az emberi nem legszebb tetteit, s ez fogja egyedül, ha valami a világon, nemzetünket az elsüllyedéstül megmenteni...” Néhány szó a lóverseny körül p. 233-234.

„azok, akik a vérpadon lehelték ki lelküket, egyáltalán nem hiába haltak meg, mert az igazság és a szabadság mártírjai mindazon népek védőszellemei, akik semmi áron nem akarnak szolgaságban élni.” Diszharmónia p. 65.

„A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi. S hány ilyen külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán, ki, mert éppen nincs más tulajdona, és a vak hév által mégis felhőkbe emeltetik, azok hazafiságát is gyanússá teszi, homályba állítja, sőt ellenük antipathiát és gyűlöletet gerjeszt, kik szeplőtlen kebellel, minden efféle undok salaktul menten, a honszeretet legtisztább szellemében kapcsolvák vérükhöz.” A Magyar Academia körül p.46.

„Egy olyan országban, melyben oly csekély a közösségi szellem, mint a mienkben, ahol mindenki csak magával törődik, és a közre nem gondol, véleményem szerint valamilyen egyesítés kezdete lényeges haszonnal jár: mert több embernek olyan vállalkozás is könnyű, mely a magánosnak egyszerűen lehetetlen marad”. Napló. 1823. december 24. p. 322.

„... énsem akarom százszor, s ha nem hallják, ezerszer ismételni, hogy az ország tehetősb birtokosi tartoznak a közönségnek legnagyobb szolgálattal, s hogy egy birtoknélkülinek semmirevalósága megbocsáthatóbb, mint az ő középszerűségök.” Világ p. 55-56.

„A lehető legnagyobb adó sem teher, de valódi áldás, ha biztos és jól kamatozó tőkére veretik, midőn egy garas adó sem kevesb mint zsarolás, ha az viszont haszon nélkül párolog levegőbe.” Adó és két garas p. 24.

„Jövendőnk biztosítása végett tehát most mindenek előtt alkotmányunk minél tökéletesb kifejtésére, és annak a lehető legnagyobb számra ruházására kell törekednünk...” A Kelet népe p. 65-66.

„... a törvény ne csak papíroson legyen írva, s a privilegiáltalant keményen ítélje, s privilegiált pedig alóla kibujhassék; hanem egyik szótörőt, rendbontót, törvényszegőt úgy érje, úgy sújtsa, mint a másikat, s e részben egy soron álljon a herceg a szántóvetővel...” Világ p. 523.

„... a törvények csak akkor fognak valódi áldást s halhatatlan hírt ruházni hazánkra, ha az erényt és sajátot mindenkiben egyenlően pártolni – a vétket pedig mindenkiben egyenlően súlytani, valamint az álsajátot senki birtokában szenvedni nem fogják. Csak íly törvények magasíthatnak népet nemzetté – csak ilyenek ígérnek nemzeti fényt, erős, boldog, s hosszú életet.” Világ p. 430.

„... én soha nem tudtam, mint most sem tudok, kételkedni fajtánk egykori felvirágzásán. És ekképp, bármily kecstelen, elszomorító, sőt leverő színben mutatkozott is előttem honunk állapota, mindig fellelém magamban azon vigasztaló hangot, hogy ’ez nem lesz mindig így’.” Politikai programtöredékek p. 43.

„... csak ébredjen fel bennünk a lélek! Nagyra vihetjük, csak magunkban keressük az erőt, s mindenen fogunk diadalmaskodni”. Magyar játékszínrül p. 91.

„Bocsásd meg, oh egek ura, a magáról megfeledkezett nemzet bűneit, és ne engedd, hogy Szt. István népe, néhány fiainak pillanatnyi tévedése miatt megsemmisíttessék. Engedd, hogy e nemzet fiai, a szent király dicső példájára, pogányokból egyszerre, mintegy isteni inspiratio folytán, keresztényekké lettek; engedd meg, hogy e nemzet fiai, az emberi faj nemesítéséhez, s a mindenség csodálatos alkotójához, bár mint utolsó napszámosok is, közreműködhessenek.” Blick II. p. 41-42.

„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat! Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt! Világosíts meg egy kerub szellemével és gondolkodó erejével. Engedd a jövőbe pillantanom; a jó magot a rossztól megkülönböztetnem. Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a tőkével – melyet reám bíztál – elszámolni tudjak. Gondolkozni és dolgozni akarok – éjjel-nappal – éltem fogytáig. Gyarapítsd, ami jó, tipord el születésekor, ami netán rossz gyümölcsöt teremne. Segíts nekem, hogy minden szenvedelmet elfojthassak magamban. Segíts nekem, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatával szemlélhessek és kezdhessek – és engedd, hogy az angyal, ki engem megvilágosít, békességben és csendes boldogságban éljen! Ez imádságom ne mondassék, hanem szüntelen cselekvés által küldessék a mennybe. Ámen.” Napló, 1826. december 10. p. 497.

 

Tisztelt Ünneplők!

„Tőlünk függ minden, csak akarjunk.”

és akkor – ahogy az emlékmű talapzatán is olvashatjuk –

Magyarország nem volt, hanem lesz!

 

Nagycenk, 2011. szeptember 21.

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora