Szodfridt István búcsúztatása - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor beszéde

 

Prof. Dr. h. c. Dr. SZODFRIDT ISTVÁN

(1930-2011)

 

 

Tisztelt Gyászoló Szodfridt Család, Hozzátartozók, Munkatársak, Tanítványok, Kedves Gyászoló Közösség!

 

 

Megmásíthatatlanul fájdalmas a tény, Prof. Dr. h. c. Dr. SZODFRIDT ISTVÁN nyugalmazott tanszékvezető egyetemi tanár, professzor emeritus, nagyra becsült professzor kollégánk, tanárunk, mesterünk, barátunk, szeretett Pista Bátyánk itt hagyott bennünket, s elköltözött az égi hazába.

 

Hosszú és tartalmas volt az életút 1930 és 2011 között, 81 év a Győrtől Sopronig ívelő életpályán. A korán elhunyt gazdász édesapa és a beteges édesanya miatti szomorú gyermekkort a győri nagyszülők felkaroló gondoskodása és szeretete szépítette meg. A jogász végzettségű győri nagypapa különös figyelmet fordított a kis István taníttatására, így a győri bencéseknél alapozta meg széles műveltségét, intelligenciáját, fogékonyságát, kapta mély hitén alapuló erkölcsi tartását. 1949-ben kitűnő eredménnyel érettségizett. A Műegyetem Erdőmérnöki Karára, Sopronba jelentkezett, s erdőipari szakon szerzett kitűnő minősítésű diplomát 1953-ban. Széles érdeklődése mellett egyetemi évei alatt jegyezte el magát a botanikával, amelynek szeretete és művelése egész aktív életében elkísérte.

Első munkahelye a Keszthelyi Állami Erdőgazdaság volt, ahol gépesítési előadó, erdészetvezető-helyettes, erdészet-vezető, majd erdőművelési előadó volt. Ebben az időszakban kezdődött együttműködése a botanikusokkal, tagja volt az Őrség és a Vend-vidék vegetáció-térképét elkészítő csoportnak. E tevékenység során szerzett mélyreható ismeretek tették lehetővé, hogy az abban az időben induló erdőtipológiai munka résztvevője lehetett. Kezdeményezője volt a hazai táji erdőművelés irányelvei erdő- és termőhelytipológiai alapelveken megvalósított kidolgozásának.

 

Tudományos eredményeinek elismeréseként hívták az ERTI-be dolgozni, ahol az erdőtipológia továbbfejlesztésén dolgozott MAYER ANTAL Professzor munkatársaként. Munkájának eredményeit a Zöld könyvek tanúsítják.

Az ERTI-hez való kerülése után – törvényszerűen – a termőhely-kutatás felé is fordult érdeklődése, ezért téli időszakokban az MTA Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézetében is munkálkodott – STEFANOVITS PÁL akadémikus irányításával.

Kutatói sikerei, emberi adottságai megkérdőjelezhetetlenné tették, hogy az 1965-ben alapított kecskeméti kísérleti állomás alapító vezetője nem lehetett más, csak Szodfridt István. Feladatát, az állomás megszervezését, munkájának elindítását, magas színvonalra emelését, s elfogadtatását – fényesen elvégezte. Botanikai munkái mellett kutatásai a termőhely tipológia és az erdőnevelés irányába szélesedtek. Munkahelyéből kifolyólag az Alföld, különösen a Duna-Tisza köze termőhelyi kérdéseire, az akkor fellendülő nemesnyár termesztéssel kapcsolatos szakmai kérdésekre – termőhely-igény, telepítési hálózatok, nevelés, nyesés stb. – fókuszáltak kutatásai. E munka alapján – társszerzőkkel együtt – kidolgozta a nemesnyár nevelés modelljét. Óriásnyárra és PALOTÁS FERENCcel együtt hazai nyarakra fatermési táblákat is szerkesztett. A nyárneveléssel kapcsolatos kutatási eredményeit egyetemi doktori, majd kandidátusi értekezésében foglalta össze.

Részt vett az abban az időben megjelent erdészeti nagymonográfiák termőhelyi és botanikai fejezeteinek megírásában, a szürke nyárak termőhelyi igényének meghatározásában. Tagja volt a nemzetközi termőhely típus-térképező módszer-összehasonlító munkaközösségnek, egyik szerzője volt a „Termőhelytipológiai és térképezési útmutató” c. kötetnek.

E szerteágazó tevékenység mellett részt vett a tudományos ismeretterjesztésben, sőt a Bács-Kiskun megyei TIT elnöke is volt.

 

Tudományos, előadói, vezetői és emberi ráteremettsége alapján 1983-ban hívták az Erdészeti és Faipar Egyetem Erdőmérnöki Karára, az akkor megüresedő Termőhely-ismerettani Tanszék élére.

Az új egyetemi tanár nagy lelkesedéssel és hozzáértéssel vágott neki az oktatás és kutatás megújításának. Ezt a posztot 12 évig, 1995-ig, nyugállományba helyezéséig töltötte be.

Kiváló előadó, kitűnő tanár volt. Szerette a hallgatóit, s a hallgatók is szerették őt. Kizárólag arra volt kíváncsi a vizsgák során, hogy mit tud a jelölt, ezért ritkán buktatott. E hozzáállással a hallgatók, csak ritkán éltek vissza. Ugyanilyen felhőtlen volt a viszonya munkatársaival, kollégáival is.

 

Egész életében egyenes, tiszta, becsületes, jó ember volt. Mintapéldánya annak a mára ritkuló embertípusnak, aki mindenkiben, s a világban is csak a jót kereste, igyekezett főként azt meglátni benne, mert maga is jó, jóságos, emberséges volt, ezt a jót akarta mindenkor adni a vele kapcsolatban állóknak is. Így marad meg tanítványai, így marad meg mindnyájunk emlékezetében.

Mérhetetlen volt hűsége erdész hivatásához, az Alma Materhez, nemzetéhez, hazájához. Tiszta emberségét, hivatástudatát, eredményeit, hűségét mindenkor értékelték és elismerték. Kétszer lett (1966 és 1975) az erdészet kiváló dolgozója, megkapta a Nyisztor György emlékérmet (1986), az Újhelyi Imre Díjat (1994), az Ember az Erdőért Emlékérmet (1998), és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét (2006).

Egyetemünk – az ő szeretett Alma Matere – 1996-ban emeritus professzori, 1999-ben honoris causa doktori címmel, 2010-ben, 80. születésnapján pedig a Nyugat-magyarországi Egyetemért emlékéremmel ismerte el munkáját, hűségét, ragaszkodását, önzetlenségét, azt, hogy mindig és minden körülmények között, élete utolsó percéig lehetett rá számítani.

 

Mindehhez élete végéig – beleértve az utóbbi évtizedek megpróbáltatásait is – felesége Júlia és családja jelentették a biztos támaszt, a biztonságot. Felesége feléje irányuló gondoskodó szeretete könnyítette meg életét, adott értelmet a nehézségek melletti napi munkának, lehetett talán boldog élete utolsó percéig.

 

 

Tisztelt Gyászoló Család, Gyászoló Közösség!

 

„Paradoxon, hogy épp a modern társadalomban vált mitikus fogalommá a halál, mely pedig az élet szerves része, szükségszerű befejezése, minden emberi munka, alkotás, haladás legfőbb serkentője.” (írta egy helyütt Örkény István)

 

A halálra nehéz felkészülni, mert irracionális a földi lét boldogságához, az élethez mérve. Az élet azonban – tudjuk –véges, s a halálra készülni kell. Ha valakinek hite van – s Szodfridt István egész életében mélyen hívő ember volt – úgy annak a halál mást, egy új dimenziójú életet jelent. Ezért Ő – tudom – nyugodtan készült a halálra, s megtért oda, ahova keresztény hite szerint születése óta készült. Nekünk – itt maradottaknak – talán egyetlen vigaszunk az lehet, hogy valóban oda tért meg, ahova Ő maga is megtérni vágyott.

 

Tisztelt Professzor Úr! Kedves Pista Bátyám!

Nagyon hiányozni fogsz! Emlékedet megőrizzük, ápoljuk!

Isten Veled!

 

 

Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

 

 

Sopron, 2011. május 30.