Adventi hangverseny a Nyugat-magyarországi Egyetemen - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor ünnepi beszéde

 

Sopron, 2010. december 15.

 

Tisztelt Polgármester Úr, Képviselő Urak, Főtisztelendő Urak, Kedves Vezetőtársaim, Munkatársaim, Tanítványaink, Kedves Vendégeink, Kedves Soproniak, Hölgyeim és Uraim!

 

Advent Örömvasárnapját követően, a várakozás a reményteli beteljesedés bizonyossága feletti öröm érzésével köszöntöm Önöket, immár kilencedik alkalommal a Nyugat-magyarországi Egyetem soproni Adventi Koncertjén. Köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk, hisz közeleg az év talán leginkább várt napja, az Istengyermek születésének ünnepe, a Karácsony.

A keresztény gyökerű Európában és mindenütt, ahol a krisztusi tanok és üzenetek formálták-formálják az emberek és népek mindennapjait, s azon keresztül történelmét, évről-évre hőn várják a Karácsonyt, mint olyan ünnepnek az eljöttét, amely elsősorban az életről, az evilági létformálásról, a megújulásról és a szeretetről szól. Teológiai megközelítésből ugyan kétséget kizárólag Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a Megváltó kereszthalálának és feltámadásának magasztos napja, örökéletünk záloga, mégis a földhözragadt gondolkodású ember keresi az életet adó forrást, a születés napját, hogy azt is diadallal ülje meg. Mert valóban születés nélkül nincs megdicsőülés, felmagasztalás nélkül pedig nincs feltámadás.

 

Hívő és nem hívő számára újra és újra felmerül a kérdés, mi volt az a gondolatkör, amely évezredeken átívelő módon meghatározta, meghatározza az emberi létet és gondolkodást, mi az az üzenet, amelyet szívesen magukévá tesznek embermilliók? Erre a választ maga Jézus adta meg akkor, amikor egy törvénytudó próbára akarta tenni hitében: „Mester, melyik a főparancs a törvényben?” Jézus azt felelte: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

 

Igen, tisztelt ünneplők, a szeretet az a kulcs, amely mindenki szíve zárjába beleillik, a szeret, amely a legfontosabb üzenet, a legalapvetőbb emberi vágy kielégítése, szeretni és szeretettnek lenni.

A Karácsony tehát a szeretet Istene eljövetelének, a szeretet ki- és szétáradásának ünnepe, – s úgy hiszem, ezt mindenki vallja e teremben. Erre várunk, a szeretett testet öltött beteljesülését reméljük Advent heteiben.

Az advent időszaka – egyszersmind a naptári év vége –, magától kínálja, hogy a készülődés jegyében évértékelő önvizsgálatot is tartsunk, s ehhez a Messiásváró napok megfelelő lelki támaszt adhatnak. Azt és úgy tettem-e mindent, ahogy a szeretet üzenete egy évvel ezelőtt megfogadtatta velem? Szeretetet, segítséget, támaszt adtam-e családomnak, barátaimnak, munkatársaimnak, nemzettársaimnak, embertársaimnak? Adventben forduljunk magunkba, csöndben ezen is elmélkedjünk!

 

Tisztelt Ünneplők!

 

A megidézett szeretetüzenetet olykor hajlamosak vagyunk tanácstalanul fogadni, olykor általános, absztrakt fogalomként felfogni. Persze-persze, szeretek mindenkit, szeretem az életet, a világot. Ugyanakkor a kicsi „szeretetvirágokkal” nem mindig találjuk meg egymást, nem vagyunk képesek velük feldíszíteni magunk és mások szívét..

 

Pedig itt Nyugat-Pannóniában is mennyi p é l d a van a szeretet kiáradására. Időrendben Szent Márton püspök – Savaria szülöttje – odaadta fél köpenyét, a fázó koldusnak, mi volt e tette, ha nem szeretet? Boldog Apor Vilmos, a jó pásztor az életét adta szeretett, veszélyben lévő juhaiért, Boldog Batthyány-Strattmann László a „szegények” orvosa, aki a szociális-egészségügyi gondoskodás 20. századi apostola volt megtette-e volna jótéteményeit szeretet nélkül?

De említhetnénk az Árpádházi szenteket az államalapító, országáért felelősséget érző Szent Istvánt, aki hazaszeretete okán Mária oltalmába ajánlotta országunkat, fiát, Szent Imrét, aki az ifjúság példaképe, Szent Erzsébetet a könyörületesség apostolát, az országát és hitét védő lovagkirályt, Szent Lászlót és zárhatnánk a sort skóciai Szent Margittal, Szent Kinga lengyel kiráynéval, vagy Boldog Margittal. Mind-mind a mindennapi, sokszínvirágú szeretet szirmait szórták szeretteik közé.

De itt van nekünk példaként az a gróf Széchenyi István, aki a „legnagyobb magyarként” a nemzet, a haza sorsának, boldogulásának előbbre vitelében szerzett történelmi mércével mérve is elévülhetetlen érdemeket. Lehetett volna-e mindezt szeretet nélkül tenni?

 

Ugye nem Kedves Ünneplők! Talán sikerült rámutatnom a mindennapi szeretet példáin keresztül a krisztusi szeretet vállalhatóságára, egyúttal felvállalásának emberi szükségességére és szükségére. Mert szeretet adni belső szükséglet, de ahhoz készülni kell a szeretet befogadására is, amelyhez a legjobb, legautentikusabb időszak Advent. S ha szívvel befogadjuk Advent szeretetüzeneteit, akkor annak végén mi magunk is odaérünk a betlehemi jászolhoz.

„Készítsétek elő az úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit” prófétálta annak idején Izajás. Készítsük el mindnyájan a magunk egyenes ösvényeit, hogy János szava ne legyen csupán pusztába kiáltott szó, hanem erős és biztos itiner a betlehemi szeretetjászolig. Hallgassuk és halljuk meg a szeretet hívó szavát!

 

Hogyan is írt erről egykori szombathelyi diákunk Nagy Gáspár, Kossuth-díjas költőnk:

 

Ez a tél még megváltatlan,

nincs rá mentség: fehér paplan,

se hó, se hold nem világol –

amíg fölragyog a jászol.

 

Hordjuk szívünk szakadatlan,

kormos arcot száz darabban,

nincs ajándék, semmi tömjén,

rí Boldizsár, Menyhért meg én.

 

Az indul el akaratlan

kinek angyala jelen van,

hótalan a hegyek inge –

el kell érnünk Betlehembe.

 

Ha a magunk készítette ösvényen, lelkünk tisztulását eredményező, angyal kísérte adventi zarándokúton elérünk Betlehembe, akkor Szent Pállal megtapasztalhatjuk, hogy

 

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

Nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet nem szűnik meg soha.

 

Mi szebbet, mi jobbat várhatnánk magunknak és szeretteinknek a Kisded, a szeretet Istenének eljövetelétől.

 

Kedves Vendégeink!

 

A szeretetkoncert muzsikájának áradása kísérje Önöket Advent hátralévő napjaiban. Kívánok Önöknek, Szeretteiknek, áldott Karácsonyt és valamennyi álmukat beteljesítő, egészséget hozó, békés, boldog újesztendőt, amelynek legyen vezérfonala a szeretet.

 

Ahhoz, hogy ezt mi, itt, egyenként is, 2011 folyamán hogyan tudjuk megvalósítani, hangozzon el búcsúzóul és iránymutatásként a Sopronhoz ezer szállal kötődő gróf Széchenyi István – aki halálának 150. évfordulójára emlékeztünk az idén – mindennapi imája:

 

„Mindenható Isten, hallgasd meg mindennapi imádságomat!

Töltsd el szívemet angyali tisztaságú szeretettel embertársaim iránt, hazám iránt és honfitársaim iránt!

Világosíts meg egy kerub szellemével és gondolkodó erejével.

Engedd a jövőbe pillantanom; a jó magot a rossztól megkülönböztetnem.

Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem, hogy egykoron a talentummal – melyet reám bíztál – elszámolni tudjak. Gondolkozni és dolgozni akarok – éjjel-nappal – éltem fogytáig.

Gyarapítsd, ami jó, tipord el születésekor, ami netán rossz gyümölcsöt teremne.

Segíts nekem, hogy a világon mindent lelkem igaz alázatával szemlélhessek és kezdhessek.

Ez imádságom ne mondassék, hanem szüntelen cselekvés által küldessék a mennybe. Ámen.”

 

 

Úgy legyen! Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor