Művésztanárok kiállítása - Prof. Dr. Faragó Sándor megnyitó beszéde

 

„MŰVÉSZTANÁROK – TANÁRMŰVÉSZEK”

kiállítás

SOPRONI TAVASZI NAPOK

Sopron, Festőterem, 2010. március 10.

 

 

Tisztelt művészetet szerető, tárlatlátogató Közönség, Kedves Kiállító Művészek, Kollégáim, Tisztelt Alpolgármester Úr, Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

 

 

Minden tárlatnak üzenete van. Az egyéni kiállítások esetében a kiállító művész, vagy életének utolsó periódusát tárja a közönség elé, vagy áttekintést nyújt addigi alkotói életpályájáról. Ilyen esetben az általános, de mindenkor alkotó-specifikus művészi üzeneteket érzékeli az értő, művészetet szerető közönség.

 

Más a helyzet a csoportos kiállításokkal! Ez esetben valamilyen valós, vagy kreált kohéziós erő fogja, de nem minden esetben tartja össze az alkotások koszorúját. Alkotói közösségek, regionális bemutatók, eszköz és stílusirányzatok megjelenítése – s sorolhatnám még tovább – lehetnek a közönség elé történő kilépésnek motiváló okai. Ilyen esetekben, az üzenet magában a kohéziót kiváltó erőben van, azt akarja kiemelni, piedesztálra állítani, a művészek és művészetük additív erejével úgy, hogy az egyéni üzenetek részben feloldódnak – jó esetben megerősödnek – a közösségi üzenet-tengerben.

 

Végiggondolva jelen kiállításunk, a „Művésztanárok-tanárművészek” kiállítás üzenetét, úgy találtam, hogy az egy „harmadik típusú találkozás” kategóriába tartozik, hiszen nem egyéni bemutatkozás, de nem is a szokásos értelemben vett – korábban elmondott ismérveknek megfelelő – csoportos megjelenítés. Ezt a harmadik erőt az intézményi összetartozás jelenti, hiszen ők valamennyien a Nyugat-magyarországi Egyetem művésztanárai.

 

Harmincnégyen vannak: Sopronból, a Faipari Mérnöki Kar, Alkalmazott Művészeti Intézetéből tizenketten – Albert Ádám, Cakó Ferenc, Dénes Nóra Gosztom András Juhász Márton, Kassai Ferenc, Mészáros György, Nagy Róbert, Orosz István, Soltra E. Tamás, Szücsy Róbert, Takács Márton –, a Benedek Elek Pedagógiai Kar, Művészeti és Sport Intézete, Vizuális Tanszékéről négyen – Babos Ágnes, Gáspárdy Tibor, Kovács-Gombos Gábor, Ősz Róbert –, a győri Apáczai Csere János Kar, Művészeti Intézete, Vizuális Nevelés Intézeti Tanszékéről hatan – Balogh István, Borbély Károly, Kovács Kálmán, Lipovics János, Szunyogh László, Szunyogh Ferenc –, Szombathelyről, a Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar, Művészeti Intézete, Rajz Intézeti Tanszékéről pedig ugyancsak tizenketten – Bartek Péter, Butak András, Gyarmati András, Enyedi Zsuzsanna, Kovács Péter Balázs, Mészáros Szabolcs, Nagy Gábor György, Péter Ágnes, Polgár Csaba, Stefanovits Péter, Tóth Csaba, Tóth Lívia –.

 

Tisztelt Vendégeink!

 

Talán egyetértenek velem abban, hogy könnyű helyzetben van az a kiállítás-megnyitó, akinek egyetlen művészt kell méltatnia, vagy valamilyen művészeti cél, illetve irányzat mentén kell gondolatait kifejtenie. Ebben az esetben többnyire művészettörténészt, vagy művésztársat szoktak megkérni a bevezető gondolatok megtartására. Mivel tudottan, én nem tartozom e körbe, az én szerepem – az alkotások bűvöletére való rávezetésen túlmenően – elsősorban a „harmadik típusú” közösség szempontjainak a hangsúlyozására kell, hogy összpontosuljon.

 

Nekem, itt és most, az „argumentum ad hominem”, a személyes érvek helyett, mindenekelőtt az „argumentum ad oculos”-ra, azaz a szemmel látható, a nyilvánvaló bizonyítékokra kell rámutatnom.

 

Az első indokaim egyszerre mennyiségi és minőségi érvek. Talán még soha nem volt (esetlen néhányszor) olyan képzőművészeti kiállítás Sopronban, ahol a kiállítók között a Széchenyi Művészeti Akadémia egy, a Magyar Művészeti Akadémia két tagját köszönthettük, ahol egy kiváló művész, két érdemes művész, öt Munkácsy–díjas, egy Balázs Béla-díjas, két Ferenczy Béni és egy Ferenczy Noémi-díjas alkotóművész is jelen van a többi kiválóság között. De a fiatalok között is van egy-egy Barcsay Jenő- és Glatz Oszkár-díjas alkotó is. A sok-sok egyéb elismerést itt most tételesen had’ ne soroljam. IGEN! Ők mind a Nyugat-magyarországi Egyetem művésztanárai. Ők azok, akikre mi büszkék vagyunk, büszkék lehetnek városaink, és büszke lehet magyar hazánk is.

 

Amikor a díjakról beszélek, akkor természetesen életekről, alkotói hivatásokról – a már említett, személyes üzenetekről – szólok ugyan, de ezek az üzenetek annyiban mégis eltérnek a sok-sok egyéni művészi-hatástól, hogy ezek egy semmivel sem helyettesíthető folyamatban, a művészeti oktatás folyamatában szintetizálódnak. A művészeti, vagy a művészet-közvetítői oktatásban, nevelésben egymást erősítve, egymást kiegészítve hatnak az új nemzedékek szemléletére, világlátására, emberségére.

 

Kedves Hallgatóim!

 

Amikor ezt végiggondoljuk – s magam vezetőként állandóan ezt teszem – akkor az első reflexió mindig – a már említett – büszkeség kell, hogy legyen. Ha ennyi kiválóság érzi fontosnak ügyeink szolgálatát, ha az itt bemutatkozó, – minden korosztályhoz sorolható – művész, érzi szívügyének a művészetoktatást egyetemünkön (közöttük számosan korábban nálunk folytatták tanulmányaikat), akkor helyes úton járunk a művészeteket oktató karokon és az Egyetemen. Én e helyütt is köszönöm oktató művészeinknek, tanártársaimnak ezt az elkötelezett munkát. Kívánom, hogy kísérje életüket a legnagyobb kitüntetés, sikeres tanítványaik megbecsülése, szeretete. A sok alkotóművész között ez a fajta boldogság csak Önöknek, ez csak Nektek adatik meg – tanítványaitok szívében, lelkében tovább élni...

 

Kedves jelenlévő mostani Tanítványaink!

 

Biztos vagyok abban, hogy Önök is lelkesen, és érdeklődve nézik közvetlen, vagy potenciális mestereik alkotásait. Látják, Ők „csinálni is tudják, nemcsak oktatni” – ahogy a rosszízű viccben szokás csípni a tanárokon. Legyenek büszkék rájuk, és – amire tanítják Önöket – legyenek most is kritikusak. Tanáraik, az üzenetek megértésére, a készség fejlesztésére, a mesterségre és nem az utánzásra tanítják Önöket. Példájuk ne az iránynak, hanem egy saját cél irányának a megfogalmazásában legyen követhető. Önök már tudják, hogy mindenkinek magának kell megtalálnia eszköztárát, vizuális szókincsét, magának kell megfogalmaznia saját üzeneteit.

 

Bizonyosan Önök is észlelni fogják azt a szellemi, technikai, tematikus és méretbeli diverzitást, ami áthatja ezt a bemutatót. Legyen ez üzenet az Önök és Mindnyájunk számára: a világ sokszínű, ugyanazt nem lehet kétszer ugyanúgy meglátni, ugyanarra a felvetésre nem lehet kétszer ugyanolyan választ adni, hiszen ha minden más változatlan is lenne, az emberi lélek – a teremtésnek ez a csodája – az egyes életek során is percről percre változik, s mindnyájunk életében más dimenziójú ez a változatosság.

 

A művészek számára egyedüli cél az lehet, hogy lelkük rezdüléseinek hullámhosszát úgy hangolják alkotásaikban, hogy az rezonáljon a befogadók lelki állapotával. Természetesen mindenkivel nem tudják megtalálni a közös lelki pályákat, de egy bizonyos, hogy a most bemutatásra kerülő alkotói sokféleség, és az ugyancsak vitathatatlan befogadói diverzitás, a közös harmónia végtelen varianciáját teszi lehetővé.

 

 

Kedves Vendégeink!

 

Néhány perccel ezelőtt, egyik megnyitói feladatként az alkotások bűvöletére való rávezetésről szóltam. Előbbi gondolataim jegyében, állítsák vevő állapotba lelki szenzoraikat, s tekintsék meg művésztanáraink kiállítását. Biztos vagyok benne, hogy sok alkotás előtt szemlélődve, bekövetkezik a csoda, amely csak az ember adománya: a művész lelkének sugárzása utat talál az Önök lelkéhez. Ez az össze-kapcsolódás a művészek és a művészet alapvető célja.

 

Mit kell ezért tennünk? Nagy betűkkel olvashatják az egyik képen:

 

„Sursum corda” – Emeljük fel szívünket!

 

Fel a szívekkel! Bízzatok! Higgyetek! Ne csüggedjetek! Ha valaha, akkor világunkban igazán ideje van a biztatásnak....

 

Az összekapcsolt lelkek művészet általi megerősítése, mindennél fontosabb erő lesz a közeljövőben.

 

E gondolatok jegyében – miközben megköszönöm a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. kiállítás-meghívását és támogatását – a Nyugat-magyarországi egyetem oktatóinak „MŰVÉSZTANÁROK – TANÁRMŰVÉSZEK” című kiállítását megnyitom, és jó szívvel ajánlom mindenki figyelmébe.

 

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor