Advent 2008. - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

Tisztelt Polgármester Úr, Excellenciás Püspök Úr, Főtisztelendő és Tiszteletes Urak, Kedves Munkatársaim, Tanítványaink, Szeretett Városunk Polgárai, Kedves Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

 

Advent Örömvasárnapját követően, a készülődés, a várakozás felfokozott, reménytelien boldogságos perceiben, köszöntöm Önöket, immár hetedik alkalommal a Nyugat-magyarországi Egyetem Adventi Koncertjén. Köszönöm, hogy eljöttek, köszönöm, hogy együtt ünnepelhetünk, hisz közeleg az év legszebb, legmagasztosabb, egyben legemberibb ünnepe, a születés ünnepe, a Karácsony.

A keresztény hit- és kultúrkörben a Karácsony, Jézus Krisztus születésének az ünnepe, Isten egyszülött fiáé, a Megváltóé. Nincs név az emberiség történetében, amelyet annyiszor kimondtak, leírtak volna, mint az Övét. Többnyire meggyőződésből, sokszor megszokásból, és mind gyakrabban divatból. Mindegyik azt igazolja, hogy megkerülhetetlen.

Gábor főangyal úgy hívja az eljövendő gyermeket – Jézus, azaz a héberben „Isten megszabadít” – hisz Ő lesz, aki „megszabadítja népét bűneitől”. Maga Isten neve van jelen, tehát az Ő emberré lett fiának személyében.

Krisztus – a héber Messiás, azaz „fölkent” szó görög megfelelőjéből, a Khrisztoszból származik.

„Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában” – áll Lukács Evangéliumában, a pásztoroknak szóló angyali üdvözlet.

 

Mennyit várt a választott nép erre a beteljesülésre! Hány üzenetet kapott az Úrtól az évezredek folyamán.

 

Már Bileám megjósolja Balaknak, a moabiták királyának: „Hős támad majd Jákob utódai köréből, uralkodik majd számtalan népen, királysága dicsőségre emelkedik” „Csillag tűnik fel Jákob törzséből, Jogar sarjad Izraelből”

Majd: „Annak botja, akit én kiválasztok, kihajt” mondja az úr Mózesnek, s Áron megkapja a jelet a megbocsátás Istenétől: „nincs bánat, csapás, amit meg ne váltanék, ha bíznak bennem”.

Ahogy elküldi a jelet az Úr Gedeonnak is. Tiszta gyapja harmatossá vált, míg alatta a föld száraz maradt. Már az I. századi egyházatyák ebben a jelben a Szent Szűz és megváltó Fiának előképét látták, ahol Mária a legtisztább gyapjú, Jézus pedig az égi harmat, hiszen Izaiás Próféta már megjövendölte: „Úgy jön el, mint a hajnali harmat, szinte észrevétlenül; mégis Ő menti meg az egész emberiséget”.

 

Igen! Tisztelt Vendégeink!

 

Ilyenkor Adventben a hajnalra, de mindenekelőtt a hajnali Harmatra várunk. A hajnal megtöri és legyőzi az éj, a bűn és a gyűlölet sötétségét, meghozza a várva várt világosságot.

S a Hajnal megérkezett Betlehembe, a végső jel, a betlehemi csillag jele mutatta a beteljesülés helyét, megvilágítva és megvilágosítva a Földre szállt Istengyermek misztériumát. Ennek a misztériumnak azóta is rabjai vagyunk, van, aki boldogan és bevallottan, van, aki be nem vallva, s ezáltal vesztve teljes boldogságából.

Ártatlan Gyermek képében jött közénk a Messiás, csillag tűnt fel Jákob törzséből, termőre fordult Áron mandulavesszeje, észrevétlenül, mint a hajnali harmat, egy rozzant istállóban született közénk a Megváltó.

A meggyötört, hitevesztett emberhez – magát kiüresítve – „Csöndesen és váratlanul lehajolt és átölelte az Isten” Adyval szólva: „Nem harsonával, hanem jött néma, igaz öleléssel”.

 

Hogyan szólíthat meg bennünket az ártatlan gyermek? Milyen érzéseket válthat ki belőlünk ez a tiszta, hibátlan, bűntelen lény? Kizárólag a szeretetet, s Ő maga is csak egyet kér, legyünk ugyanilyenek, mert Ő a szeretet Istene, a legnagyobb parancsnak, a szeretet parancsának hordozója, hirdetője, megtestesítője, Ő maga a szeretet.

 

 

Milyen furcsa világban élünk! Milyen furcsa lény az ember kedves Hallgatóim!

 

Eljött végre, leszállt a Földre, megtestesült az isteni szeretet, s az emberek elfordulnak Tőle!

Pedig csak meg kell találnunk felénk nyújtott kezét, s kezünket, viszont szeretet-kulcsolásra nyújtani. Megfogva azt, elhinni Neki, elhinni magunknak, hogy az egyedüli helyes út a közös út, s az összekapaszkodás sohasem késő. Összekapaszkodni Vele, összekapaszkodni embertársainkkal – lehetőség életünk végeztéig.

Ádvent – a várakozás – különösen alkalmas idő arra, hogy tudatosan keressük a jót, a szépet, megtalálva pedig – adjuk tovább azt. Szeretetben élni ugyanis nem gyengeséget jelent, de mindent legyőző erőt. Egy szeretetlenséget választó világban, szeretetben élni küldetés, vállalása hivatás, megélése boldogság.

De először mindig önmagunkat, önmagunk gyengeségeit, önzéseit, szeretetlenségét kell legyőznünk, példát adni családunknak, barátainknak, munkatársainknak.

Megfogni és megszorítani Isten kezét sohasem késő, szeretetre találni és szeretni sohasem lehet késő. Vannak Damaszkuszba vezető utak, amelyeken Hozzá lehet találni. A Hozzá vezető irányt a legemberibb GPS, a szeretet vezérli.

Szent Pál – születésének 2000. évfordulóján, emlékévében – példaként állítandó a XXI. század embere számára. Egy hitevesztett társadalom számára, élete, a megvilágosodás és a szeretet üzenetének diadala. Ez, és csakis ez lehet a nehézségeken való felülkerekedésünk záloga, az Ádventben várt Krisztus tanításának legnagyobb és legemberibb üzenete: szeretet Istenben – szeretet embertársainkban.

 

 

Kedves Mindnyájan!

 

Az este átszellemült hangulata kísérje Önöket Advent hátralévő napjaiban. Kívánok Önöknek, szeretteik körében eltöltendő áldott Karácsonyt és valamennyi álmukat beteljesítő, egészséget hozó, békés, boldog újesztendőt, amelynek záloga a szeretet. Minden korábbi Adventünkben idéztem, de az idén különösen aktuálisak a jubiláns Szent Pál Szeretet himnuszának gondolatai:

 

A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,

A szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély.

Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát,

Nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel.

Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli.

Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

S a szeretet nem szűnik meg soha.

 

Így legyen!

Köszönöm, hogy meghallgattak!

 

Sopron, 2008. december 16.

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor