'56-os megemlékezés - Prof. Dr. Faragó Sándor rektor

Tisztelt Polgármester Úr, Alpolgármester Úr, Szeretett Városunk és Egyetemünk Polgárai, Hölgyeim és Uraim!

 

„... eljött közénk a pünkösdi lélek,

S értelme lett értelmetlen igéknek”

 

Ünnepi díszbe öltöztetett lélekkel jöttünk el zarándokhelyünkre, ide az Egyetem Botanikus Kertjében felállított emlékműhöz, hogy múltat idézzünk... Múltat idézzünk és emlékezzünk Egyetemünk és Sopron városa történelmének egyik legfényesebb napjára, 1956. október 23-ára, a forradalom kitörésének 52. évfordulóján.

 

Egy népet ideig-óráig meg lehet alázni, félre lehet vezetni, félelemben és rabsorban lehet tartani, ha a hatalomnak megvannak hozzá az eszközei. De a NÉP, az Istenadta NÉP, előbb vagy utóbb megelégeli megalázott sorsát, s mint a föltámadott tenger, magával ragad mindent, s maga alá gyűri elnyomóit. Így volt ez 52 évvel ezelőtt Hazánkban is.

 

Elég volt! Elég volt a hazugságokból, elég volt a hamis bálványokból és az azokat dicsőítő hamis prófétákból. Elég volt a munkások félrevezetéséből, a padlások lesöpréséből, a szabadon szárnyaló szellem kalitkába zárásából, elég volt a hamis, nemzetellenes illúziók kergettetéséből. Hirtelen mindenkinek elege lett!!!

 

És ahogy 1848-ban a halhatatlan márciusi ifjak tették, most is az ifjúság, az egyetemisták, a halhatatlan októberi ifjak álltak a forradalmi események élére. Az egyetemisták – s így volt ez Sopronban is –, mert Ők ismerték fel először a valódi tétet. A tétet, amely nem volt más, mind saját, és nemzetük jövője. Egy jobb, egy szabad, egy demokratikus Magyarország képe, amelyért érdemes áldozatokat hozni, amelyre érdemes életet feltenni, s ha kell – életet is áldozni.

 

A történelem sodra, a felkínált sorsformáló, sorsfordító lehetőség, az egyetemi ifjakkal Sopronban is megfogalmaztatta követeléseiket, aminek következtében – tanáraik büszke támogatása mellett – alakítói, meghatározó történelmi szereplői lettek Nemzetük és Városuk forradalmának.

 

Az igazi hazafi, az igazi forradalmár – a még bizonyára fel sem ismert – forradalmi helyzetben az addigi rossz helyett jobbítani akar, a destrukció helyett építeni szándékozik, a békétlenség helyett békére vágyik, a széthúzás helyett az egység megteremtésére törekszik. A jóban, az építőben, a békében, az egységben van ugyanis a forradalom ereje. A szívek közös dobbanásában, amikor a szeretet győzedelmeskedik a szeretetlenség felett. 1956 magyar és soproni forradalmának is ezek voltak üzenetei és ismérvei. Egy polgárvárosban győzedelmeskedtek a valódi polgári, minden embert emberként, azaz szabadnak, egyenlőnek, testvérnek tekintő eszmék. S ezek az eszmék két szóval, két mérhetetlenül emberi fogalommal többet üzentek, mint a csupán egyenlősdit hirdető kommunisztikus igék – s ezek a szabadság és a testvériség üzenetei voltak.

 

Az ifjúság megüzente és felkínálta – a magyar nép számára oly gyakran deficitben lévő – szabadságot, a függetlenség szabadságát, a haza, a gazdaság, az egyén, a lélek szabadságát úgy, hogy ez az újfajta szabadság, mások szabadságát is tiszteletben tartja.

Üzente a testvériséget, az addigra már a föld alá kényszerített kereszténység által hirdetett szeretettant, amelyben a testvér nem vér szerinti rokon, de társ jóban-rosszban, társ a közös haza megmentésében, újraépítésében, az anyagi érdek- és a lelki élet-közösségben.

Ezek, az addig csak vágyott lehetőségek, a megvalósítás nem várt alkalma, mindenkit megérintettek, az igazságtalan történelem mindenkit kárpótolt azzal, hogy egyszer életében annak aktív alakítója lehetett.

A szellem- és cselekvési-közösség, egy táborba sodort származástól, kortól, addigi világlátástól függetlenül minden igaz embert, akinek fontos volt a haza sorsa, a nemzet jövője. A sorsformáláshoz és a jövőépítéshez mindenütt megteremtették az igazság rendjét, amely mögé – különösebb erőszakhatalmi demonstráció nélkül – önként felsorakozott az egész nemzet.

Megtudták, hogy „mi a test feltámadása” –

 

„és szólni nem tudok, csak dadogok:

Magyar vagyok”. – érzése, gondolati jelentése.

 

A Forradalom 50. évfordulójára küldött üzenetében Grátzer Miklós Professzor – az ifjúság egyik vezére – az értőknek megfogalmazta, az értetleneknek megmagyarázta:

 

„’56-ban csak egy igaz, becsületes út volt, és az Alma Mater azt választotta”.

 

Tisztelt Emlékezők!

 

A becsületes utat – különösen, ha abból egy van – könnyű lehetett választani – gondolhatnánk naivan. És mégis hányszor van, hogy hitetlen Tamásként ismerjük ugyan az utat, de nem hisszük azt!

Hányszor elhangzott már közel 2000 év alatt „Én vagyok az út, az igazság és az élet” – hányan tudjuk, hisszük, valljuk ennek igazságát, mégsem e szerint, vagy nem maradéktalanul e szerint élünk. Mert ez az út, ez az igazság, ez az élet a szeretet útja, a szeretet igazsága, a szeretetteljes élet, amely minden tiszta társadalom alapja, s amelyet minden forradalom meghirdet – lefordítva a maga polgári nyelvére – szabadság, egyenlőség, testvériség szavakkal.

 

Vas István verse az Új Tamásról, a sok-sok új Tamásról, 1956 magyar nemzeti felismerését hangozza:

 

„Én nem vagyok többé Kettős, csak egy,

Bizonyosság dobbantja szívemet,

S értelme lett a nem értett igéknek,

Te vagy az út, az igazság, az élet.”

 

Egykori hallgatóink bizonyosságot találtak, s meglelték az egyetlen, igaz, becsületes utat.

Mit is jelentett ez itt egykoron Sopronban? Életáldozatok nélkül győzött a forradalom, hallgatóink biztosították a város működését. A forradalom napjaiban – miként 1921-ben is – az egyetemi ifjúság és a városi polgárság újra egymásra talált. A város büszke volt egyetemére, az egyetem pedig ismét áldozatot hozott szeretett városának. Az 1921-ben vérrel megpecsételt kapcsot 1956-ban még szorosabbá fűzte a történelem.

 

Tisztelt Ünneplő Közönség!

 

Az 1956-os forradalomnak csak alig két hét tündöklés adatott meg. Tán e rövidség, tán mindig elbukott forradalmainkból fakadó pesszimizmusunk, a ’nekünk semmi nem sikerül’ letargiája mondatja ilyentájt az ünnepi szónokokkal hangsúlyosan november 4. kudarcát, a forradalom leverését. Én erről szándékosan nem szólok! Nem szokás sem Nagymajtényt, sem Világost ünnepelni.

 

Ma itt nem a bukásra emlékezünk, de a dicsőséges forradalom győzelmére. Dávid legyőzte Góliátot, mert mindig le lehet győzni a Góliátokat, vagy a magukat Góliátként hirdetőket. Az egyedüli helyes út meglelése, kiválasztása és az azon való elindulás, mindenkor kizárólagos lehetőségünk, még akkor is, ha az úton szemben jönnek Góliátok.

 

Kedves Emlékezők!

 

Évről-évre visszatérő módon, ennek az emlékműnek a tövéből fejezem ki hálámat valamennyi egykori forradalmár egyetemistánknak és tanáraiknak, hogy 1956-ban „az egyedüli becsületes utat választották”, hogy megcselekedték, amit megkövetelt a Haza, megkövetelt Egyetemünk, s egyenként mindnyájuk becsülete.

E helyről köszöntöm mindazokat, akik itt vannak közülük, élükön Bujdósó Alpár úrat a soproni MEFESz egykori elnökét.

Köszöntöm azokat, akik otthonukban – e hazában és a határokon túl – most csendesen, vagy ünnepségeken emlékeznek a régi szép történelmi napokra.

Köszöntöm mindazokat – körünkben Katona Sándor alezredes, rendőrkapitány urat – akik a maguk területén mindent megtettek azért, hogy a forradalom győzzön – vállalva a későbbi meghurcoltatásokat. Különös hálával adózunk Katona Sándornak azért, hogy emlékművünk a forradalmárok, s nem a mártírok emlékműve lehet.

S végül fájó szívvel gondolunk mindazokra, akik már megtalálták a mindnyájunkra, egyszer kirótt, végső utat. Nyugodjanak békében!

 

A holtak és az élők megbecsülése, példáik vállalása, 1956 forradalmának megismerése, elismertetése, szellemiségének mindennapi munkánk során zsinórmérceként való alkalmazása, igazolhatja és igazolja, hogy a Nyugat-magyarországi Egyetem, 1956 forradalmának és forradalmárainak nyomdokaiban jár.

 

Adjon ez erőt nekünk mindennapi küzdelmeinkben, kudarcaink és remélhetőleg egyre több sikerünk, boldogító örömünk megélésében, az egyedül járható út megtalálásában.

 

Kedves egykori diákjaink, firmáink és tanáraink, soproni forradalmárok, soha nem feledjük hőstetteiteket!

 

Prof. Dr. Faragó Sándor

rektor


2008.10.23